Fehérvári Balázs
Betekintés a rúnák világába, avagy Boldog 30. szülinapot, Piros!
Relatív korán találkoztam a jelenséggel, hiszen az oviscsoportban ott voltak “Tündi-Betti” és “Kinga-Rita” - azaz rögtön két ikerpárral is cimbizhettem.
Amikor pár éve megtudtam, hogy kis kolleganőm is rendelkezik ikertestvérrel, az olyan igazán megnyugtató, ismerős érzés volt - megint van a közelemben ikerpár. Persze mind a kettő nőszemély kellően bolond és szeretnivaló...
Az egyik alkalommal kis kolleganőmmel beszélgettünk a Könyvműhelyről, a határidőnaplókról, amikor is “kiterítette lapjait” és mondta, hogy kitalálta végre az Ikrének a 30. szülinapi ajándékát, amiben érintettek vagyunk.
Az elgondolás szerint a Tesó egyik kedvenc sorozatához (Shadowshunters) kapcsolódóan kellene egy igazán egyedi és különleges határidőnaplót készíteni...
Hmmmm... azt már mindenki tudja rólam, hogy különösen kedvelem a “szeretetteknek szóló” projekteket, ezért rögtön rábólintottam az ötletre.
Másnap reggel jelezte Megrendelőnk, hogy elég szorult helyzetbe került előző este, mikor is Testvére elkezdte nézegetni a facebook-oldalunkat és kifejtette, hogy szerinte hamarosan megkeres bennünket, mert csináltatna magának egy határidőnaplót.... Mondanám, hogy nem rötyögtem a jelenetet elképzelve... pedig de, méghozzá nagyon...
Emiatt viszont úgy döntöttem, hogy a megadott “de nagyon ráér ám” kategóriát önkéntesen felülírom, hiszen tudom milyen szörnyű élmény, ha egy jól kitalált meglepetést a meglepődésre hivatott szétzúz...
Immáron nagy elánnal nekiálltunk a tervezésnek, ami kapcsán magától értetődő volt, hogy bőr borítást kap a határidőnapló. A sorozathoz való bárminemű hozzáértés hiányában egy nagyon-nagyon furfangos másfél napon átívelő csellel sikerült megtudni, hogy mely különleges jel, rúna az abszolút kedvenc, azaz melyik legyen a kiválasztott... A kedves olvasó testi épségének megőrzése érdekében a csel mibenlétét sajnos nem fedhetem fel - szerintem levédette a módszert a Megrendelő... Maradjunk annyiban, hogy nem volt hiány a képzelőerőben és megtévesztésben... No meg persze, mivel szürke eminenciásként figyelhettem az eseményeket, így a szórakoztatásom is biztosítva lett.
Amikor végre “összeállt” az elképzelés, akkor már csak olyan apróságot kellett eldönteni, hogy milyen árnyalatú legyen a bőr. Tekintettel arra, hogy “Google a barátom”, ismételten hozzá fordultam, hogy a sorozattal kapcsolatos képeket tovább böngésszem. A készleteinket átvizsgálva négy árnyalatra szűkült a választási lehetőség, persze volt egy, ami kifejezetten nagyon illett a Célszemélyhez. A Megrendelő ki is választotta ezt a nagyon különleges padlizsános bordó árnyalatot...
Ekkor már rég folytak a munkálatok a Könyvműhelyben, hiszen Balázs már elkészítette a könyvtestet, összeállította a táblákat. Sőt lekerekítette a táblák sarkát, hogy még különlegesebb legyen a majdani határidőnapló.
A rúna megrajzolásának és kivágásának nemes feladata rám várt - “ha már ezt találtátok ki”... Így legalább nemcsak a tervezés (és az adminisztráció) részéből vehettem ki a részem, hanem tevőlegesen az alkotásból is.
Balázs meglehetősen sok órát töltött a Könyvműhelyben, hogy igazi műgonddal valósítsa meg az elképzelést. Ez szerintem tökéletesen látszik is az elkészült mű minden egyes milliméterén, hiszen egy igazán karakteres, mégis nagyon elegáns darab került ki a kezei közül.
Számomra igazi szerelemmunka volt ez a meglepetésprojekt, hiszen az egész folyamatot a gondoskodó szeretet kísérte végig. Meg sem próbálom letagadni, hogy mennyire beleszerettem ebbe a darabba is...
A kiválasztott rúna jelentése egyébként: szeretet, szerelem...
Drága Piros (és Zsani)! Újra és ezúton is minden jót és csodaszépet kívánunk 30. születésnapod, születésnapotok alkalmából!!!
Ősztől újabb csoda a Sárkánykuckóban
Megérkezett. Itt van.
Időnként összeborzadok, hogy tényleg ilyen könyörtelenül, hirtelen ránk tört a Mesterségek Ünnepe.
Dehát épp hogy csak elmúlt az előző, még az izmaimban érzem a sok-sok pakolást, a bőrömön a napsugarak melegét, a forgatagot, a mindenhonnan felhangzó muzsikát, a tömeg morajlását... És itt van újra...
Egek! Mennyi, de mennyi minden történt ezalatt az egy év alatt!
Mennyi, de mennyi embert ismertünk meg, mennyi, de mennyi élménnyel gazdagodtunk!
Valahogy nem is gondoltam arra korábban, hogy nekünk ez az időszak is amolyan évértékelős. Most rámtörtek az emlékek, kavarognak az alkalmak, a könyvek belémégett képei. Ahogyan összekeverednek a “privát” életünk képei a “vállalkozás” pillanataival, a történések szélsebesen kavarognak lelki szemeim előtt.
És itt ez az új szerelem, ami bekerült az életünkbe, ami még pillanatnyilag keresi a pontos helyét és amiről teljes bizonyossággal állíthatom, hogy igen aktív része lesz az életünknek.
Az Access Bars számomra egy olyan életigenlő, finom és kedves módszer, ami fantasztikus dolgokra képes. Most még egyértelműen a gyakorlás időszaka van, de már most azt érzem, hogy Vona Kitti valami olyat adott nekünk, amire egyrészt szükségünk volt, másrészt fantasztikus lehetőségeket rejt.
Évekkel ezelőtt a Nia mozgásformával találkozva éreztem hasonlót. (Az is egy életre szóló szerelem, melyet ha éppen nem is gyakorlok, akkor is szervesen a részem - márcsak azért is, mert Balázzsal egy Nia órán találkoztunk.... Ezúton is puszi Brezina Kingának és Zucker-Fenyő Editnek - és örök köszönet és hála a The Shift-ért!!!)
Ami teljesen egyértelmű, hogy az Access Bars is az a “műfaj”, mint a masszázs - imádom adni és kapni is.
Minden alkalom más és más, mégis a végeredmény egy csodásan jó érzés, egy olyan testi-lelki állapot, amikor minden jóóóóóó. És ami természetesen számomra az abszolút kuriózum, hogy tökéletesen lehet kombinálni a hangmasszázzsal, a masszázzsal.
Az egyik kedvenc masszázsalanyom (imádom az ilyen felsorolást, alig hangzik fellengzősnek, és nem derül ki belőle rögtön, hogy össz-vissz két masszázsalanyom van és mind a kettő a családtagom...) esetén annyira látványos a hatás, hogy minden alkalommal le vagyok nyűgözve attól, hogy ez a két módszer mennyire tökéletesen együttműködik.
A “minden szentnek maga felé” kezdetű örök igazságot be sem fejezve jelzem, hogy ha csak van rá módom és lehetőségem, akkor végtelenségig önfeláldozó módon (... igen én...) “kihasználom” Balázs gyakorlólehetőségeit és máris pattanok a masszázságyra, hogy csináljon nekem Access Bars kezelést...
Minden szempontból csak azt tudom mondani, hogy mindenki próbálja ki az Access Bars-t, mert “A legrosszabb, amit egy Access Bars kezelés után tapasztalhatsz, hogy úgy érzed, mintha egy remek masszázst kaptál volna. A legjobb, ami történhet, hogy az egész életed megváltozik.”
Ősztől már a Sárkánykuckóban is lesz erre lehetőség!!!
Sátrazás hangtálakkal – avagy Everness tapasztalások
Egy egészen másik cikket írtam immáron napok óta, egy egészen másik nézőpontból akartam megmutatni azt a pár napot, amit Alsóörsön töltöttünk.
Lett volna szó sok más mellett pakolásról (sok-sok pakolásról), csalódottságról, fáradtságról, elszontyolódásról, nagyon-nagyon sok fáradtságról, és borzasztó mennyiségű hidegről... (Megjegyzem Kapitányt, Ricot és Kowalskit csak azért nem láttam, mert olyan profin rejtőzködnek, de mintha Közlegény...) Persze lett volna szó benne csodás emberekről is.
Az ember lánya hajlamos sokszor hinni abban, hogy “véletlenek márpedig nincsenek”. Természetesen a tudatosság fesztiválja kapcsán ez a hitrendszer sokkal nagyobb arányban igazolódik vissza, mint egyébként.
A világ egyik legtermészetesebb dolga, hogy itt futottam össze volt főiskolai évfolyamtársammal (aki nemrégiben járta meg a Himaláját és Ausztráliát), fehéröves Nia képzésen megismert társaimmal... Ölvedi Gáborékkal naponta sokszor 😜
Az a vicces, hogy ha kifejezetten a legrövidebb távon mozdul el az ember lánya, akkor is mélyen belenézhet olyan emberek szemébe, akikről később tudja meg, hogy kik is ők, illetve akik szemébe nézve egy egészen másik univerzum tárul fel.
Greg Bryers hihetetlen hatással volt rám, amikor láttam hakázni - az egész kisugárzása, az erő, ami árad belőle, a mosolya... Szó szerint lenyűgöző! El is mentem kipróbálni a hakát, hiszen beleborzongató volt a partvonalról érezni azt a hihetetlen erőt, látni Greget, amint átöleli a hakát kipróbálókat. Szerettem volna meghallgatni az előadását, láttam is a színpadon, de muszáj volt továbbmennem... Aztán amikor egyszer besétált az “utcánkba” és rám mosolygott miközben nyílt tekintettel belenézett a szemembe, az csodálatos érzés volt. Volt benne valami, amit ott és akkor még nem tudtam volna megfogalmazni... Ma - szó szerint kb. 3 perccel ezelőtt - megtudtam... Erről később...
A meglátogatott haka órán megélt tapasztalatoknak köszönhetem az egyik maori masszőrtől kapott csodálatosan életigenlő ölelést...
Sokan aktív facebook felhasználóként tudjátok, hogy ha rákattintotok egy hirdetésre, akkor minimum napokig ugyanolyan típusú hirdetések tömkelege jön szembe veletek.
Egy ilyen kattintást követően tudtam meg, hogy ki is Maharishi Bhramananda Yogi. Mondanom sem kell, hogy akkor is rohantam, amikor megláttam, hogy előad az egyik sátorban, így lehetőségem se volt belehallgatni... Ennél nagyobb volt a meglepetésem, hogy az esti sétakor “belefutottunk” és mind a kettőnket megölelt. Önmagában is lenyűgöző látvány egy közel 2 méteres indiai, de legyünk őszinték, a jógik egy sajátságos kisugárzással bírnak. Elképesztő energia volt az ölelésében.
A - bennünket is befogadó - BefogadóTér sátrában zajló események is csodás emberekkel való kapcsolódási lehetőséget biztosítottak. Borlói Anita és Fehérvári Balázs (muszáj kiírnom) varázslatos hangfürdői, Lukács István Péter és Vereczki Edit gong és mantra eseményei, István Esti mese fölnőtteknek programjai, az egész napon átívelő kundalini jógák, Conolly-Balázs Andi és Warren Conolly magával ragadó csodás előadása egy nagyon-nagyon különleges dimenzióba repítették a résztvevőket. Megjegyzem Andi ekkor mesélte el Warren-nek, hogy hónapokkal korábban valamilyen vállalhatatlan időpontban (éjjeli órában) tartott nekünk Andi skype-on Aviva gyakorlóórát...
Személy szerint oda- és vissza vagyok a segítőktől, ezúton is jelezném Istvánéknak, hogy köszönöm, hogy ilyen csodacsapatot hoztak össze és ilyen különleges emberekkel ismerkedhettem meg!!! Innen is puszi: Timinek, Krisztinek, Eszternek, Rebekának, Briginek, Áginak! Mondanom sem kell, hogy Borlói Anitával folytatott beszélgetéseink is fantasztikus élményt jelentettek!
Ha már említettem Ölvedi Gábort, akkor kénytelen vagyok jelezni ama gondolatomat, hogy zeneileg a rendezvény rá, a formációira és a kapcsolódó személyekre épült. Eeeeeez pedig egy nagyon-nagyon jó alap ám!
Legnagyobb sajnálatomra igen kevés zenei rendezvényre sikerült eljutnunk, de beestünk a Napfonat koncertjére, aztán persze a Layanda koncertjére, ahol beleszerettem Netanel Goldberg hangjába, ad hoc módon benéztünk rengeteg dzsemmelésbe, dobolásba.... de messze nem annyiba, mint amennyi vonzott minket... Gábor más formációiba is volt szerencsénk behallgatni.
Utolsó éjjel betévedtünk a Hangterápiás Tér sátrába (tagadhatatlanul ez volt a kedvencem), és egy igazi varázslatban volt részünk: Netanel Goldberg koncertjébe csöppentünk... Meg sem próbálok szavakat találni az élményre. Maradjunk annyiban, hogy ősszel ismételten találkozunk velük budapesti koncertjükön.... Igen-igen, szerelem első hallásra...
Reggeli séta alkalmával láttunk különleges hangulatú meditálást a Balaton parton. Aztán napközbeni séták közben több alkalommal is találkozott a tekintetem a meditálást tartó férfi tekintetével. Mondanom sem kell, hogy minden alkalommal döbbenetes nyugalom áradt a szeméből. Fogalmam sem volt, ki ő.
Július elsején after-party volt a BefogadóTérben - ahol nagyon jól éreztem magam -, majd délután megjelent egy másnapi meditációra vonatkozó esemény a facebook oldalukon: “nyitott meditációs est Baba Maitreyával”. Hmmmm, menjünk! Hétfő este beugrottunk egy pékségbe a Hollán Ernő utcában és megpillantottam a balatoni meditálást tartó férfit... Igen, ő Baba.... Meg sem lepődtem... És igen, csodálatos volt az az aktív meditáció, amin részt vettünk!
A BefogadóTér sátra a Prananadi és az Access Bars sátra között állt. Hála a pránanadis fiúknak a kimerülés miatt indokolttá vált gyorssegélyért!
Korábban már olvastam az Access Bars-ról, hiszen Nia tanárom Brezina Kinga oldalán már találkoztam ezzel. Akkor nem szólított meg. Most ugyebár majd 6 napig a szomszédjaink voltak a bars-osok...
Hazajöttünk és a héten megéreztem a hívást... Azóta már megcsináltuk a tanfolyamot. Csodálatos, hogy egy újabb, fantasztikus lehetőséggel találkoztunk...
És akkor visszacsatolnék Gregre... Amikor rákerestem a cikk megírása előtt, akkor derült ki számomra, hogy Greg nagyon-nagyon szorosan kapcsolódik az Access világához, hiszen Access-tanár, aki gyógyít...
Mindenképpen rögzíteném, hogy az a pár nap minden szempontból próbára tevős volt és igen komoly kihívást jelentett mind mentálisan, mind lelkileg, mind fizikálisan. De valami megváltozott, valami más lett...
És ha jól sejtem, még nincs vége, hiszen csak most kezdődik minden!
Hangok szárnyán
Hamarosan újranyit a Sárkánykuckó. Tudom, hogy ez a napi rutinban élőknek valójában nem sokat jelent, de nekünk... Nekünk nagyon sok mindent.
Sikerült, megcsináltuk.
Azt gondolom, hogy ezt a fellélegző érzést viszont nagyon sokan megélték már, így tudják, hogy mekkora jelentőséggel bír. Évekkel ezelőtt megálmodta egy család, hogy felújításokba kezd. Ennek egyik felét sikerült is kivitelezni, a másik felét azonban nem. A felújított rész viszont egy egészen másik dimenzióra nyitott ajtót. Beköltözött a Sárkánykuckó a falak közé, otthonra leltek az éteri és szférikus hangok, a nyugalom és a harmónia szigete öltött testet a falak között.
Emellett azonban a felújítandó másik rész erőteljes kontrasztot képviselt.
Aztán eljött az idő, a várva várt idő, és megszületett a döntés: a Sárkánykuckót átmenetileg be kell zárnunk, hogy mielőbb újra megnyithassa kapuját a feltöltődésre vágyók előtt. Mint minden felújítás, ez is késedelmesen kezdődött és igen elhúzódott, miközben a Könyvműhely viszont nagyon is aktívan működött... Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy nagyon elfáradtunk. Az utolsó simítások viszont újabb lökést adnak, hiszen tudjuk, hogy minden szebb és jobb lesz most.
Erre az igen-igen aktív (mondhatjuk halálosan fárasztó) időszakra esett a születésnapom. A Család úgy döntött, hogy egy nagyon-nagyon speciális “én-idővel” ajándékoz meg (így, hogy már nem vagyok tripla-x...). Ismernek és tudják, hogy hajlamos vagyok az én-időt feláldozni a nagyobb jó érdekében, ezért galád módon lejárati időhöz kötött ajándékutalványokat kaptam kozmetikába, halpedikűrre, masszázsra... A fantasztikus és különleges élmények végre elkezdtek valamit tudatosítani, csak akkor még nem tudtam, mit.
Az elmúlt hetek kőkemény stresszes helyzetei, idegbajai a csodálatos időjárással karöltve „kissé” igénybe vettek minden szempontból. Az egyik komolyabb fizikai tünetem az volt, hogy a mellkasom napokon át igencsak fájt... Az egyik nap éppen befutottam a Sárkánykuckóba, hogy tovább tevékenykedjek, amikor hirtelen ránéztem a nagy gongra (persze egy önálló állványon álló
Szeretem ezeket a hangszereket, szeretem a hangjukat, a rezgésüket, azt az élményt, amit minden egyes alkalommal nyújtanak. Szeretem ezt a világot. És elmondhatatlanul szeretem, ahogyan Balázs belehelyezkedik ebbe a világba, és messze repít térben és időben a hangok szárnyán.
Szeretem a Sárkánykuckót, szeretem, amikor a Balázs által életre keltett hangszerek átveszik benne az uralmat. Az egy egészen másik világ.
És most ismételten megnyílt az ajtaja.
Egy életmű bemutatása
Bakacsi Ernő író 80. születésnapjára szerető családja úgy döntött, hogy egy igen különleges ajándékkal lepi meg az írót.
Az igen kreatív család kitalálta, hogy az immáron 20 önálló kötetes író munkásságát egy nagyon személyre szabott könyvben foglalják össze, melynek elkészítéséhez bennünket kértek fel. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mekkora megtiszteltetés ez számunkra!
Egy csodálatos időutazás kezdődött.
Az egyik családtag hatalmas munkával összeszedte kronológiában a könyvek borítóit és minden könyv mellé személyes, vagy a könyvből kiragadott gondolatokat.
Balázs nagyon lelkiismeretesen látott neki a kiadványszerkesztői résznek és nagyon szépen – a család kérésének megfelelően – tördelte, összeállította a könyv belső szerkezetét.
Az utolsó finomításokat követően végre kinyomtathattuk az anyagot és kezdődhetett a könyvkötés rész.
Amikor a könyv külső megjelenését terveztük a családdal, akkor meglehetősen gyorsan kitaláltuk, hogy az íróról készült fotó legyen az első táblán.
A rendelkezésre álló fotók közül kiválasztott adott némi (...) munkát Balázsnak, hiszen fényforrás miatti tükröződéseket kellett eltüntetnie, hogy elegánsabb és ünnepélyesebb legyen a kép. Szubjektív hozzáállásomat félretéve is azt kell, hogy mondjam, nagyon-nagyon jól sikerült és összehasonlíthatatlan a különbség az eredeti és a könyvre került kép között.
A vászonválasztást a kép kinyomtatását követően tudtuk csak megejteni, és az idő rövidsége miatt kizárólag a modern technológia igénybevételével (átküldtük a szóba jöhető vásznak leírását és fotóját emailben és így is kaptuk vissza a kiválasztottat). Őszintén szólva hatalmas dolognak tartom, hogy az ilyen “finomhangolások” már megoldhatóak a technika segítségével a távolból és nem igényli, hogy a megrendelő több alkalommal eljöjjön a műhelybe.
A kiválasztott elegáns, visszafogott vászon nagyon illeszkedik színvilágában az író könyveinek borítójához, textúrája pedig kellemes érzetet kelt a könyvet megérintő személyben.
A beépített képet vastag, magas fényű lakkréteggel fedtük, ezzel is a könyv eleganciáját szerettük volna hangsúlyozni.
Nagy izgalommal vártuk a megrendelő családtagok visszajelzését, hiszen nagyon jeles napra szánták az ajándékot. Csodálatos érzés volt, hogy az elképzelésüket maradéktalanul sikerült megvalósítani.
Személy szerint nagyon meghatódtam, hogy az ünnepséget követően a következő üzenetet kaptuk:
“Kedves Elvira és Balázs! A könyv óriási siker! Köszönjük Nektek. Puszi.”
Egy szülinapi dobfürdő története
Mindig meglepődöm, hogy a hangfürdők után milyen irányokat vehet a beszélgetés. Tagadhatatlanul nagyon szeretem, amikor a vendégeknek van valamennyi idejük megosztani a hangfürdőn tapasztalt élményeiket, vagy azokat a gondolatokat, ami közben jutott az eszükbe, ami közelebb viszi őket egy-egy problémájuk megoldásához, feloldásához.
Az egyik Sárkánykuckóban tartott hangfürdő után barátin beszélgettünk egyik kedves vendégünkkel, aki érdekes gondolatokat osztott meg velünk. Minden szülinapjára tart a barátainak egy összejövetelt, ám nagyon fontos számára az a tudat, hogy a vendégei egy különleges élménnyel távozzanak az estről.
Mikor megemlítette, hogy valami nem stimmel a kinézett étteremmel, akkor felvetettem, hogy a Sárkánykuckó sajnos az ominózus időszakban zárva lesz, ezért kivételesen nem tudunk egy zártkörű hangfürdő lehetőségével előállni. De persze azonnal bevillant a mindannyiunk által nagyon szeretett Hold21, ami rendszeresen ad helyet dobfürdőnknek, hangfürdőnknek...
Természetesen azonnal beindult a brainstorming, és az ötletek hihetetlen sebességgel követték egymást.
Vendégként - és közreműködőként - nagyon-nagyon szeretjük azokat a helyeket, ahol barátként, szeretett vendégként fogadnak bennünket, amit a hely “gazdája” a szeretetével hívott, keltett életre. Nagyon jó érzés, ha a “vendéglátónk” annyira el tud fogadni bennünket, hogy azonosulni tud az általunk képviselt dolgokkal, és meggyőződéssel áll mellettünk.
Kokenszki-Mike Kata tündérkeresztnővérként varázsolni kezdett, és egy csodálatos estére megnyitotta a Hold21-et egy szülinapi dobfürdőre.
Természtesen, amikor megérkeztünk a hangszerekkel, a szokásostól igencsak eltérő hangulatba csöppentünk - ami azért intenzíven köszönhető az unikornisos tortának, a falakon futó zsinóroknak, melyekre a mindenféle árnyalatú krepp-papír csíkok kerültek.
A megrendelő kérésének megfelelően foglaltuk el a helyünket, helyeztük el a hangszereket.
Az est egy különleges része volt, amikor végre zöld jelzést kaptunk, és a hangszerek mellé, mögé kerülhettünk. A korábbi dobfürdőktől eltérően most több sámándob is volt, illetve a mi feladatunk arra "korlátozódott”, hogy a megrendelőnk igényeinek megfelelően egy biztos alapot, hátteret adjunk, amely őt erősíti, amely segít neki kibontakozni.
Az idő rövidsége – a bő egy óra időtartam – is meglehetősen szokatlan volt számunkra, hiszen a 2,5-3 órás hangfürdőkhöz vagyunk szokva.
Persze az is szokatlan volt, hogy a vendégek azon része, akik nem zenéltek, azok a körön kívül ültek megfigyelőként. Nagyon jó érzés volt látni és tapasztalni, hogy nagyobb részük elmélyedt a zene hallgatásában, összekapcsolódott a közös zenével, a ritmussal.
Már több alkalommal sikerült meggyőződnöm arról, hogy nagyon be tud aranyozni egy-egy jelentős alkalmat, ha az ünnep részét képzik a hangok. Mindenki, aki hangfürdőt, hangmasszázst, dobfürdőt ajándékozott magának, a szeretteinek, az egy nagyon-nagyon különleges élménnyel gazdagodott - és az, hogy ilyenekben részt vehetünk, az számunkra is csodálatos élmény.
Egy Varázskönyv története
Vannak olyan kedves “hangos” vendégeink, akiknek az a kérése, hogy a találkozásaink közti időszakra mindig kapjanak olyan “házi feladatot”, ami segít nekik rendezni a külső-belső történéseket. Az alkalmakat mindig beszélgetéssel kezdjük, amikor “kiértékeljük” a történteket, az elvégzett feladatokat.
Példálózó jelleggel szoktunk erről beszélgetni más vendégeinkkel is. Ez ihlette meg egyik megrendelőnket.
November végén, valahogy így kezdődött a mostani történetünk is.
“Sziasztok! Éjjel megálmodtam magamnak a legjobb ajándékot szülinapomra.... Amire titeket kérnélek fel, már ha elvállaljátok.... Egy olyan Varázskönyvet szeretnék, amiben minden napra van valami feladat. Így az aznapi feladatként tudnék bele írni, rajzolni, színezni, ragasztani. Onnan egy évig ez volna az én vállalásom. A borítója meg lehet csajos, nőies. Lehet rajta maci, unikornis, tündér, cica, angyal, manó, erdei táj vízzel.... Valami meseszerű, de nem giccses. A legjobb befektetés önmagamba.”
Természetesen mivel rendelkezem a kellő elborultsággal egy ilyen feladathoz, ezért a Maestro-val történt egyeztetéseket követően úgy döntöttünk, hogy “vágjunk bele”....
December utolsó napjaiban kezdtem neki... Ahogy haladtunk előre az időben, egyre éreztem, hogy nagyon nagy fába vágtuk a fejszénket, és hogy a rendelkezésre álló idő (március legelején van az átadás) az egyéb kötelezettségeink miatt sokkal rövidebb, mint szeretném...
Anyukáink ismét egységet képezve segítettek minket - volt aki főzött ránk, volt aki a bevásárlólistáinkkal rohangált... A család türelmét kérve elmaradt a névnapok, születésnapok ünneplése, a barátokkal való találkozások, a betervezett kirándulások... Minden létező pillanatot erre fordítottunk.
Rájöttem, arra, hogy ahhoz, hogy valóban személyre szabott legyen a feladatgyűjtemény, nagyon komolyan együtt kell dolgoznom a Maestro-val, hiszen a képességeinket oly módon kell egyesítenünk, mint korábban sose. Kidolgoztuk a tematikát, felosztottuk a feladatokat: az övé lett a mandalák, színezők megrajzolása, bizonyos komolyzenei listák összeállítása, a kész feladatok könyvvé tördelése, nyomtatásra előkészítése, a könyv megkötése, az enyém pedig a feladatok összeállítása, kidolgozása, megfogalmazása, a borító tervezése, megfestése...
Egy meglehetősen kreatív időszak volt az a bő két hónap, amelyet némiképpen beárnyékolt, hogy más helyeken is helyt kellett állnunk, azaz nem adhattuk át magunkat teljes mértékig az alkotás felhővilágának.
A feladatok egy meghatározott tematika szerint épülnek fel és egymásra, így segítve az előrehaladást, a fejlődést. Szeretném azt mondani, hogy csupa napfény és ragyogás volt az út, amin haladtunk a készítés közben, de ez azért távol állna az igazságtól. Sok-sok hajnali fekvés, a kialvatlanság, részemről a türelmetlen igyekvés, a lelki-testi igénybevétel volt az egyik oldalon, a másikon a segítőszándék, az adás vágya, a szeretet, az öngyógyulásban való közreműködés, az alkotás öröme, a témák iránti rajongás, a kutatások előtti tisztelgés, a saját életünkben megoldott problémák kapcsán érzett megkönnyebbülés és öröm, a megélt tapasztalatok hasznosításának lehetősége, a szerelemmunka iránti rajongás, a szerelemmel való együttdolgozásból származó érzelmi többlet...
Egyértelmű, hogy melyik oldal nyert.
Annyira benne éltünk ebben a könyvben, hogy bizony hetek kellettek ahhoz, hogy minden sejtünkig eljusson az az információ, hogy “megcsináltuk, megalkottuk”.
Készült egy személyre szabott, egy személynek szóló feladatgyűjtemény, ami reményeink szerint az elkövetkező egy évben az élete része lesz a megrendelőjének.
Nyugodt szívvel állíthatom, hogy több ezer unikornisos képet néztem végig - elvégre az unikornisok anatómiájának alaposan utána kellett járni. Mind a mai napig érkeznek bizonyos oldalakról az új unikornisos képek feltöltéséről az értesítések.
A borítóra szándékosan nem egy vicces, hóbortos, tréfás unikornis került, hanem egy olyan erőt sugárzó csodalény, ami képes támaszává válni a Társának-Gazdájának. A szivárványban és az unikornison is több árnyalatú kristálycsillám van, miközben a képen megjelenő különböző árnyalatú paszták, a patina, a kiképzett szarv a 3D megjelenéshez járulnak hozzá.
Valójában nagyon sok árnyalatú akrilfestéket használtam - volt olyan árnyalat, amit kifejezetten azért szereztünk be, hogy Megrendelőnk kedvenc színét is meg tudjuk jeleníteni. A kemény lakkot szándékosan oly módon vittem fel, hogy a festővászon struktúrája érezhető legyen, de az unikornison és a szivárványon egységesen vastag legyen.
Sokáig válogattunk a vásznak közt, hiszen minden vászonnal más-más hatása van a képnek. A könyv karakterességéhez figyelembe kellett venni, hogy nagyon világos árnyalatot nem választhatunk, illetve mivel a vászon struktúrája is befolyásoló, ezért a túl finom vagy túl durva szövésű anyagokat eleve kizártuk. A választásunk egy nagyon különleges, “szálas”, óarany színű vászonra esett, melyen ezerféle módon csillan meg a fény, ezáltal az óarany valamennyi árnyalata megjelenik rajta.
Egy igazi szerelemmunka volt, melyre a Maestro véleménye szerint “igazán büszkék lehetünk”. Nagyon szerettük és nagyon szeretnénk, hogy a hozzá kapcsolódó remények, elképzelések, álmok megvalósuljanak!
Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy volt rá módunk és lehetőségünk, hogy valóra váltsuk!
Fehérvári Balázs hozzáfűzése:
A munka oroszlánrésze ezúttal a szokásosnál is jobban Elvire hárult. Gyakorlatilag két hónap alatt megírt egy könyvet. Rengeteget dolgozott rajta, és rengeteget feláldozott miatta. Ez az ő könyve! Maestro ide vagy oda, ezért a munkáért teljes egészében őt illeti a hála és a dicsőség.
Titkos projektek
Akkor most, mi van?!
Nagyon komoly dilemmába szoktam keveredni, és némi önazonossággal kapcsolatos vívódásba kezdek magammal bizonyos szituációkban.
A társadalom azon rétegéhez tartozom, akik nagyon is szeretik és értékelik a - számukra - kellemes meglepetéseket, figyelmen kívül hagyva, hogy azt “az élettől” vagy közvetlenül szeretteiktől kapják.
Viszont a titoktartással nem állok jól ezen dolgok kapcsán. Ha meglepetésre készülünk, titkos küldetésben járunk, akkor a szívem-lelkem túlcsordul az élménnyel, az információkkal, az impulzusokkal, és mérhetetlen késztetést érzek arra, hogy világgá kürtöljem.
Míg, ha nem lenne a feladat titkos, akkor kb. magamban megélném a helyzet örömét, és nem tombolna bennem a Karinthy-féle “nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” érzés.
Szeretem a meglepetéseket, a titkos projekteket, mert sokkal jobban tudok azonosulni a “célszeméllyel”, beleélem magam a helyzetébe és valójában én örülök az ő majdani örömének és izgalmának.
Nem szeretem a meglepetéseket, a titkos projekteket, mert sokkal jobban tudok azonosulni a “célszeméllyel”, beleélem magam a helyzetébe és kétségbeesek, hogy "biztos, hogy fog neki tetszeni?", "biztos erre vágyott?", "biztos...?".
Azok közé tartozom, akik inkább érkeznek öt perccel korábban, mint két perccel később - úgy szocializálódtam (mások idegesítő szokásának következtében), hogy nem szeretem, ha "az én időmet pazarolja valaki", ezért én is kerülöm hogy másét "raboljam". (Egyértelmű, hogy mások is azonosulnak ezzel a mentalitással, hiszen a "Lopott idő" című filmnek is ez a központi témája, vagy nem, de azért ez is.)
Emiatt - és persze a Murphy törvények egy részének empirikus megtapasztalása okán ("ami megtörténhet, az meg is történik") - jobban szeretem, ha a vállalási határidő előtt már bőven befejezzük a feladatot. Ennek persze az az "ára", hogy tovább van lehetőségem pörgetni magam a "biztos", illetve a "biztos nem" kategóriájú állítások végtelen számú lehetőségeinek a kombinálásán...
A mostani titkos projektünkre 2018. március 2-án így is, úgy is fény derül, mert a megrendelő megkapja azt, amin másfél (közel két) hónapon át éjt nappallá téve dolgoztunk. Még csak a hét közepén érünk a finish-be, de mivel én már nem tudok semmit sem tenni, ezért már keringenek bennem a "de ugye" gondolatok...
Azért, ha jó a sejtésem, ez mindenkivel így van, aki a szívét, a lelkét (a pillanat szerinti legjobb tudását) beleteszi a titkos-meglepetés projektjébe, melynek célja az örömszerzés.
Szóval: szeretem és imádom a titkos projekteket, meglepiket, mert nagyon-nagyon motiválnak és inspirálnak, de nehézséget okoz zen nyugalomban kivárni, hogy milyen is a fogadtatása a projektnek, meglepinek.
Persze legalább tudom, hogy min kell még dolgoznom...
Ilyen volt 2017...
Azt gondolom, hogy már benne vagyunk abban a korban, amikor az ember fia/lánya egy új év kezdetén megpróbálja az előző évet átgondolni, értékelni, felmérni a terveinek megvalósulását... Amikor próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy mikkel is tudnám bemutatni a 2017-es évünket, akkor ránéztem a nyilvántartásainkra és gondolkodóba estem.
Megleptek a számok, holott minden lépésnél ott voltam...
A 2017-es kollekció keretében 81 db könyv készült, ezekhez még jönnek a határidőnaplók, fotóalbumok...
Nagyon hálás vagyok, hogy a tavalyi évben sok-sok embert megismertünk, hogy különlegesebbnél-különlegesebb helyzetekbe kerültünk, hogy meglehetősen nagy(nak tűnő) akadályokat sikerült legyőznünk... Hálás vagyok azokért a pillanatokért, amikor egy-egy megrendelés átadásra kész, ha az átadásánál ott lehetek, amikor egy-egy hangfürdő után a megosztó körben hallgathatom a tapasztalásokat, amikor látom az arcokat, a lerakott lelki súlyok miatti felszabadultságot, a teljes kikapcsolódást, a feltöltődést...
És elmondhatatlanul nagyon-nagyon-nagyon hálás vagyok a Családunknak, hogy lehetővé tették, hogy munka mellett mindezt megvalósítsuk, hogy enyhítettek a terheinken és átvettek belőlük! Azért pedig külön, hogy mindezt megtették akkor is (vagy annak ellenére is), hogy a nagy nyomás és túlterhelés idején nem mindig voltunk cukik...
Mindezekről a dolgokról részletesen beszámoltunk év közben is, de így összesítve, leírva, azt gondolom, hogy egyértelműen kiderül, hogy nagyon-nagyon szeretjük azokat a dolgokat, amikkel foglalkozunk, hogy minden, amivel foglalkozunk, szerelem is egyben.
Kívánok mindenkinek csodákkal, fantasztikus élményekkel, szeretettel és boldogsággal teli új esztendőt, melyben az álmok, a vágyak valóra válnak!
Mindenkit várunk szeretettel a Sárkánykuckóban és a külső helyszíneken!
Gondolatok karácsony környékén
Akármennyire is haladok előre az egyedfejlődésemben ettől a dologtól én sem tudok elszakadni.
Szent meggyőződésemmé vált, hogy Édesanyám a hibás abban, hogy szeretek utazni - hiszen Ő nyitotta meg számomra a világot, minden értelemben. Egyértelműen Ő a hibás abban, hogy imádok olvasni, hiszen a példáját követem... Aztán van egy csomó minden ehhez hasonló dolog más is, de ami egyértelműen az Ő hibája: a karácsonyhoz való viszonyulásom.
Akik közelebbről ismernek, és advent időszakában (meg utána egy hónapig...) meglátogatnak, azok nagyon jól tudják ezirányú elköteleződésemet, ismerik a rajongásomat, elborulásomat... Igen, nekem advent első vasárnapján legyen adventi koszorú az asztalon, legyen feldíszítve a lakás, legyenek fent a fények, ha lehet legyen forró csoki és fahéj-narancs illat, és különben is...
Minden ragyog, minden fénylik, a lelkemben lévő öröm, szeretet, ekkor kifele manifesztálódik egy olyan atmoszférát létrehozva, ahol minden csoda. Ez az évnek az az időszaka, amikor teljesen indokoltan és legálisan varázsolhatom a környezetemet mesevilággá, tündérországgá, manólakká, bármivé.
És ugyebár “eeeeezért Anyu a hibás”.
Kérdem én - mintegy költői jelleggel és egyben védőbeszédként is -, hogy ne legyek Karácsony fanatikus, amikor, ha visszaemlékszem, mindig az van bennem, hogy állok a hatalmas fa előtt, ami csillog-villog, ragyognak a díszek, csodálatos fekete- vagy ezüstfenyő illat lengi be a szobát, én kicsi vagyok, és a plafonig ér az a megfoghatatlan és mégis kézzel fogható csoda?! A mindenféle alakú és színű csodás díszek önmagukban is lenyűgözőek: kis ház, hópihe, nyuszi, kis motor, bohóc, toboz, esőcsepp, jégcsap, krokodil, gömb, csillag, mackó, pingvin, manó, dió, gyertya...
A díszeken tükröződnek a fények, a díszek, a szoba, az ezüst szálakon és színes fémes boákon játszó csillanások, mint a tündérpor, elvarázsolnak, minden tele van egy másik csodavilág ígéretével, ami most itt van. Itt, ahol minden olyan különleges, ahol minden olyan más, ahol nyugalom van, valami rejtélyes izgatottság, várakozás, fények, csillanások, csillagszóró szikrák, gyertyaláng, bódítóbbnál-bódítóbb illatok. A fa alatt szépségesen becsomagolt ajándékok, amiken különlegesen tükröződnek a fényfüzérek fényei, melyek tartalma - még ha tudjuk is, mi van benne - átitatódik az atmoszférával.
És ami az egészen a korona, miközben mindennek az alapja: a mérhetetlen szeretet. Az, amely magába ölel, átkarol, átitat, és fogva tart.
Számomra ez AZ ÜNNEP.
Mióta felnőttem (ezt minden egyéb tapasztalat ellenére próbálja meg minden barátnőm hangos röhögés nélkül tényként kezelni legalább rövid időre), fokozottabban figyelek ennek az időszaknak a védelmére, hogy ez idő alatt vissza tudjam csempészni az életünkbe ugyanazt a csodát, amit gyermekkoromban Anyuci mindig belecsempészett az enyémbe. (Ezer köszönet és hála ezért - is -, Anyukám!!!!!!)
Ezt az érzést szeretem odaadni, megadni a Szeretteimnek, a Családomnak, a Barátaimnak, akik ebben az időszakban meglátogatnak, hogy magukkal tudjanak vinni ebből a hangulatból, hogy tudjanak töltekezni ebből az érzésből.
És ugyanezt az érzést igyekszünk - lényegesen visszafogottabban - becsempészni a Sárkánykuckóba is, hogy aki volt nálunk, az szeretettel és élményben gazdagon távozzon, majd térjen vissza hozzánk.
A közhelyeken felülemelkedve kívánok minden Kedves Olvasónknak és Családjuknak áldott, békés, szeretettel teli Karácsonyi Ünnepeket!
Kívánom, hogy mindenkinek legyen, akit megölel, akit szeret, és aki visszaöleli, és szereti őt! Kívánom, hogy legyen ez az időszak csodákkal tele, vegyük is észre a csodákat és őrizzük meg a lelkünkben ezeket!
Katalin napi minivásár és hangfürdő
2017. november 25. szombat - Sárkánykuckó
Október végén egy kicsit (három nap erejéig) elvonultunk, hogy csak magunkkal és egymással foglalkozzunk, hiszen egy nagyon-nagyon tevékeny és igen fárasztó időszakot tudhatunk magunk mögött. Személy szerint, ha a három nap három hónappá változott volna hirtelen, azt sem bántam volna.
Az ősz csodás színeivel, illataival, esőjével és napsütésével feltöltekezve kezdtünk neki a novemberi programok megtervezésének.
Rájöttünk, hogy most nem érezzük a “hívást” megjelenéseink egyik kedves színhelyéről sem, hanem most szeretnénk “otthon maradni”. Így tehát elhatároztuk, hogy a Sárkánykuckóba bekuckózva lesznek novemberben a hangfürdők.
Nem csinálunk titkot abból, hogy a Mesterségek Ünnepén kívül nem nagyon járunk vásározni, mert a vásározás költségeit (helypénz, extra jutalék, áramdíj, takarítási költség és még sok-sok fantázianéven megjeleníthető tétel) nem tudjuk kifizetni. Ennek az a legfőbb oka, hogy nem akarjuk a vevőinkre áthárítani a vásározás költségeit, azzal, hogy megemeljük az árainkat - márpedig akkor pedig nincsen miből fedezni azokat.
Viszont nagyon szeretünk beszélni, beszélgetni a könyveinkről, megmutogatni őket, látni, ahogy megtalálják a gazdájukat.
Úgyhogy most azt találtuk ki, hogy november 25-én - Katalin napján - csinálunk egy saját, mini kézműves vásárt, ahol az általunk készített könyveket, határidőnaplókat, fotóalbumokat bárki megtekintheti, megveheti.
Ez alkalommal betekintést is engedünk Könyvműhelyünk műhelytitkaiba, nagy örömmel megmutatunk szerszámokat, eszközöket, a könyvkötés különböző fázisait, az általunk használt alapanyagokat is meg lehet nézni, meg lehet fogni.
Ha valaki szeretne rendelni (például a közelgő karácsonyra) könyvet, határidőnaplót, fotóalbumot, akkor arra is lesz lehetőség, hogy személyesen válogassuk össze a vásznat, oromszegőt, könyvjelzőt, díszítőelemeket hozzá.
Mindezt pedig egy kicsit “nem vásárosan”, elvégre a Sárkánykuckóban lesz a minivásár, és házi pogácsa és meleg tea mellett lesz lehetőség beszélgetni.
Ha már egy ilyen - messze nem szokványos - “minivásárt” tartunk, akkor viszont az estet sem zárhatjuk szokványosan, ezért a vásár végén egy nagyon kellemes, a kikapcsolódást és a feltöltődést segítő hangfürdőt fogunk tartani nektek.
A hangfürdőn való részvétel 2'000 Ft/fő.
De azért, hogy megköszönjük az aznapi könyv, határidőnapló, fotóalbum vásárlást, kétféle ajándékkal szeretnénk kedveskedni.
- 4'000 Ft feletti vásárlás esetén vendégünk vagy az esti hangfürdőre,
- továbbá 15'000 Ft feletti vásárlás esetén 50% kedvezményt kapsz az egyalkalmas egyéni hangmasszázs árából (amit 2018. január 25-ig tudsz igénybe venni).
Nagyon-nagy szeretettel várunk mindenkit egy kötetlen minivásárra, hogy a Könyvműhelyünk, a portékáink iránt érdeklődőknek megmutassuk a mi kis világunkat!
A Sárkánykuckó története
Üdvözlünk a Sárkánykuckóban - avagy A HELYÜNK története
Egyszer volt, hol nem volt... tulajdonképpen valamennyi ígéretes sárkányos történet így kezdődik, úgyhogy ez itt is helytálló mondatkezdetnek tűnik.
Amikor Balázs elkezdte a Peter Hess hangmasszőri tanfolyamokat, akkor arra gondoltunk, hogy majd szépen lassan az addigi szobáját átalakítgatjuk, és hangmasszázsra alkalmas helyiséggé változtatjuk.
Aztán az egyik modul előtt szembesültünk azzal, hogy a vizsgáig legalább 25 hangmasszázst kell tartania... Ez némiképpen (egészen konkrétan: nagyon) áthúzta a korábbi elképzeléseinket, hiszen a "szépen lassan" időtartam jelentősen lerövidült (pontosabban töredékére csökkent).
Őrült nagy munkába kezdtük. Nagytakarítás, bútormozgatás, szelektálás, rendezés, új ablakfüggönyök, térelválasztó függönyök, masszázságyra való fedőtakaró varrása, a szükséges eszközök megvásárlása, stb. Hosszú heteken keresztül dolgoztunk munka mellett, hogy az addigi lakószobát egy hangmasszázs kezelésekre alkalmas és ideális helyiséggé változtassuk.
Óriási élmény volt, amikor az első alkalmakra érkezők beléptek a szobába, és örömmel konstatálták a látványt.
Hatalmas öröm volt számunkra, amikor sikerült beszerezni a spanyolfalat, hiszen ezzel is a kedves vendégek kényelméért tudtunk tenni (hiszen a hangmasszázs során igaz, hogy ruhában van a vendég, de a ruhán nem lehet fém, ezért többen ilyenkor hoznak magukkal váltóruhát).
Mindig is nagy figyelmet fordítottunk a fényekre (akár a mécsesek, akár gyertyák, akár fényfüzérek adják), az illatokra (amit illóolajok vagy füstölők biztosítanak), a kényelemre (hiszen van, akinek a masszázságyon kényelmes feküdni, van, akinek a masszázsmatracon), a komfortérzet biztosítására (sok meleg, puha pokróc és párna közül lehet választani).
Amikor Balázs elkezdte tanulni a hangfürdő modult, akkor szembesültünk azzal, hogy változtatnunk kell az elrendezésen, a részleteken, hiszen egyidejűleg több vendég van a helyiségben, egy csomó hangszernek is Balázs kezénél kell lennie. Ekkor döntöttük el, hogy az óriási babzsákfotelt, a függőszéket is a vendégek rendelkezésére bocsátjuk.
De persze még mindig nem voltam kibékülve azzal a ténnyel, hogy a könyvek kint vannak a műhelyben, tulajdonképpen elzárva. Hiszen korábban ha valaki meg szerette volna nézni a könyveket, akkor vagy behordtuk a szobába őket (ami azért macera), vagy kint a műhelyben mutogattuk őket, de ugyebár ott nem volt annyi szabad hely, hogy mindet egyszerre tudjuk megmutatni...
Őszintén szólva, amikor megpróbáltam visszaemlékezni, hogy mi is volt előbb: a szándék, hogy legyen "neve, arca" a helyünknek, vagy hogy valamilyen változásokat eszközöljünk, rájöttem, hogy nem tudnám megmondani... Azt se tudnám megmondani, hogy melyik változást melyik követte - valahogy ahogy belekezdtünk, akkor valahogy önálló életre kelt ez a projektünk is... Egyik lépést követte a másik, majd a harmadik, majd így tovább... Csak csináltuk és csináltuk... Ismételten heteket töltöttünk azzal, hogy alakítsuk, átalakítsuk a helyünket...
A leglátványosabb változtatás, hogy "kivilágosítottuk" a helyet. A korábbi igencsak sötét (egészen pontosan: fekete) bútorok nagy részét átfestettük gyöngyfehérre. (Szerintem ez konkrétan vintage szín, és nagyon-nagyon szerethető, otthonos árnyalat.)
A könyveket rejtő - másoknak akár kaotikusnak ható - könyvespolcokat egy nagyon szép árnyalatú függönnyel fedtük el.
A korábban mindig letakart heverő végre megmutathatja, hogy milyen különleges mintájú kárpitos felülete van.
És a régi vitrin immáron helyet ad az általunk készített könyveknek.
Elkészült a Sárkánykuckó. A hely, ahol otthona van a hangmasszázsnak, a hangfürdőnek, a könyveknek, ahol a vendégek otthon érezhetik magukat, ahol a hangfürdők alkalmával akár babzsákfotelba is lehet kuckózni.
És miért is Sárkánykuckó?
Leginkább a logóban szereplő apró, összekucorodott, alvó sárkány miatt. Hiszen hol érezhetné magát otthon egy ilyen kis sárkány? Igen, igen, a Sárkánykuckóban.
Szeretettel, törődéssel, odafigyeléssel, gondoskodással alakítottuk ki, azért, hogy az ide érkezők jól érezzék itt magukat, pihenten, jókedvűen távozzanak innen, és térjenek vissza ide, hozzánk.
Szeretettel várunk!
A vásározás nagyon fura világa avagy Ahogy megéltem az idei Mesterségek Ünnepét
Amikor elkezdtem írni ezt a szösszenetet, akkor nem is beszéltem meg Balázzsal (gondoltam, „majd szólok”). A sok-sok élményt szerettem volna megosztani. Azt gondolom, valószínűleg az lenne a legjobb, ha a vásározás rózsaszín világáról írnék, amikor az unikornis kiskacsát ölelget a szivárvány alatt, miközben tündérek szórják a varázscsillámot...
Ez nem az az írás lesz...
Azt hiszem, mindenképpen érdemes leszögezni, hogy alanyi jogon nem vagyok egy vásár fanatikus. Nagyjából egy kezemen meg tudom számolni, hogy egy évben hányszor megyek ki önként és dalolva egy vásárra nézelődni... Valahogy riaszt a tömeg sodrása, a hangok, az árusok erőszakossága vagy épp pökhendisége...
No, ehhez képest harmadik alkalommal vettem részt a Mesterségek Ünnepén, mint a Mester segítője... Abszurditás? Ugyan-ugyan…
Tekintettel arra, hogy vásárlóként igazán határozott elképzeléseim vannak, hogy milyen pultokat néznék meg egyáltalán, ezért bizony vannak olyan dolgok, amikhez – ha lehet – mindenképpen ragaszkodom.
Ilyen például:
• legyen átlátható a kép
• legyen egységes a külső megjelenés
• legyen ízléses/szemet-lelket gyönyörködtető az áru
• az eladó legyen segítőkész, kommunikatív, de nem nyomakodó, tudja, hogy mit árul
• a legjobbat kapjam a pénzemért
• stb.
Na, ehhez képest, aki már találkozott velünk a vásáron, az tudja, hogy:
• el vagyunk dugva a nézelődők elől
• a pult nem látható rendesen a sétálórészről, és mivel egy udvar legmagasabb pontján vagyunk, így aki bejön az udvarba, az sem látja a pulton az árut
• a szintkülönbség miatt az asztal vásárló-oldalán mellmagasságban vannak a portékák, azaz 180 cm magasság felettiek előnyben...
Akármennyire is próbáljuk szépíteni, nyugodtan mondhatjuk, hogy intenzív hátrányból indulunk...
Az előző években is próbáltuk felhívni a figyelmet a pultra a korlátozott lehetőségekhez képest, elvégre egy traditional, autentic, hungarian eseményre nem rakhatunk a sétáló részre egy hatalmas neonbetűs, villogó, interaktív táblát „Fehérvári Balázs Könyvműhelye” felirattal.
Idén viszont arra jutottunk, hogy megpróbálunk tenni magunkért. Balázs megrajzolta és elkészítette a logót – erről majd alkalmasint írni is fog (nem, nem én vagyok a sárkány, elvégre nem hétfejű…), – aztán nekiállt összerakni a szórólapot, ami nekem nagyon-nagyon tetszik, mert visszafogott, elegáns, információgazdag.
Amikor kiderült, hogy „bemutatózni” kell – azaz az egyesület területének központi részén a mesterségek munkafolyamatainak egyikét-másikát kell megmutatni a nagyérdeműnek – akkor teljes mértékig egyértelművé vált, hogy ha én is kiülök, akkor azt egyenpólóban kell megtennünk. Úgyhogy kb. az utolsó pillanat előtti pillanatban még megcsináltattuk a pólókat. A színválasztásban egyértelműen döntő volt, hogy a Mesterségek Ünnepe rendezvénysorozat színeit használjuk, ezért is lett fehér alapon bordó felirat.
A szórólaptartókra is rákerült a kézzel festett logó, hogy minél egységesebb legyen az arculat.
A vásár első napjáról kb. annyit tudnék elmondani, hogy a „büntetés” kategóriába tartozott nekem... Nem titok, hogy egész nap összesen 3.000 Ft értékben vittek el könyvet... Személy szerint finoman szólva is traumatikusan éltem meg a helyzetet, hiszen egyikünk jobbra, másikunk balra dőlt a hónapok óta tartó több műszakos munka – és persze az ehhez kapcsolódó kialvatlanság – miatt.
Aki vásározott valaha, az tudja mit jelent, aki nem, annak elmesélem, hogy mit jelent kipakolni... A tíz órakor nyitó vásárra már mindennek pöccre kell lennie, mert ha elöl marad egy oda nem illő műanyag doboz vagy ponyva, akkor azt nem értékelik (vagy legalábbis nem pozitívan). Ha a pult mögé be lehet látni, akkor ott is mindennek egységesnek kell lennie, nem látszódhatnak oda nem illő színű (pl. neon árnyalatú) dolgok. Úgyhogy kelés hajnali hatkor. A reggeli készülődést követően indulás a vásár területére. Ahol indul a ponyva szétszedése... Mindent le az asztalról, aztán megteríteni az asztalt, utána a polcok, székek összerakása, dobozokból a könyvek kipakolása és elrendezése, átöltözés, mosdó és máris tíz óra... A nap végi elpakolást csak a nyitvatartási időt követően lehet megkezdeni. Jelen esetben kilenc után... Az elpakolás menetéről annyit, hogy a rutin és az évek egy csodálatos koreográfiát eredményeztek Balázsnál, ami nagyon gyors és hatékony, és igen kemény bő egy órányi zsírégető erőnléti edzésnek felel meg...
Tekintettel arra, hogy nincs kocsink (személy szerint valamilyen érdemrendet érdemelnék, hogy ön- és közveszélyes mivoltomra tekintettel nem mutatkozom a volán mögött), és a varázsengedélyünk is korlátozottan jogosít fel ténykedésre (varázslatos dolgokat készíthetünk, de attól még varázsolni nem tudunk), ezért a könyveink, dolgaink várba és vissza történő logisztikázása a BKV igénybevételével történik... Kb. 11 körben kerültek vissza a dolgok a műhelybe (hátizsák, banyatank, nagyfülű bevásárlótáska egyidejű hurcibálásával). Úgyhogy van itt némi fizikai igénybevétel is...
Vannak olyan élmények, amik bizony nagyon meghatározzák a hangulatot:
• Amikor egy ötvenes, magát harmincasnak érző nő dicséri az árut, égig magasztalja, majd hirtelen fordulattal felajánlja, hogy az ajándékboltjában lehetne árulni a könyveket. Felteszi a kérdést: mekkora kedvezményt kap akkor. Elmesélem, hogy nem tudunk kedvezményt adni, hiszen az árképzésünk nem teszi lehetővé, mire felháborodottan közli, hogy akkor ő nem tudja megfelelő haszonnal árulni. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy az egyik egyesületi tag beadta üzletbe a portékáját és amikor ment valamiért, akkor látta, hogy az ő 8.000 Ft-os portékája 20.000 Ft-ért van a kirakatban. Némi dilemma után felvetette, hogy ez így csak nem lesz jó, mert túl drága így a termék, lejjebb kéne vinni az árat. Erre nekiszegezték a kérdést, hogy a 8.000 Ft-ból mennyi kedvezményt ad.... Tapasztalataim szerint a kézműveseknek – persze intenzíven sarkítva – két fajtája van, az egyik, amelyik aránytalanul túlárazza a terméket, a másik, amelyiket a mesterség iránti szeretet hajt, és örül ha a munkadíjat és az anyagköltséget visszakapja, de a vásározás költségeit már nem tudja beépíteni az árba. Mivel a Mester is ez utóbbi kategóriába tartozik, ezért soha nem enged az alkudozásnak, mert nincs miből. És ebben (is) mélységesen egyetértek vele. Egyszer egy kézművessel készült riportban olvastam, amikor megkérdezték tőle, hogy lehet-e alkudni nála: „természetesen lehet, és maga dönti el, hogy melyiket nem fogja kifizetni: az anyagot, a szaktudásom, vagy a munkám”. Ugyanennek az analógiája, amikor pl. színtiszta 6 munkaóra alatt elkészülő bőrborítású könyv esetében elkezdik firtatni, hogy miért is kerül az több, mint 6.000 Ft-ba.... Az igazán mellékes, hogy a jó bőröknek 8.000 Ft-tól kezdődik négyzetmétere (de nem teljesen használható fel egy-egy darab, hiszen nem könyvborításként nől). Ő 3.000 Ft-ot szán rá, tehát akkor annyinak kell lennie... Még mindig nagyon hódít a „Ferrarrit Trabant árban” vallás... Tavaly rosszabbul jártunk, amikor egy felháborodott „Tesco vallású” nézelődő fogta a könyvünket és konkrétan bevágta a többi könyv közé...
• Amikor megáll egy-egy könyv előtt a gyermek, és látod, hogy elveszett, mert örökre beleszeretett... A szülő reakcióján látod, hogy mélyen megbánta már, hogy engedett a táskában lapuló fakard, síp, dob, nádihegedű, vattacukor iránti vágynak, mert most látja a gyermeke arcán azt a „szerelem első látásra” megbabonázottságot, amit már nem fog tudni teljesíteni. Nagy zavarodottságában megpróbálja megjegyezni, hogy kik vagyunk, mit látott a gyermek, felírja a lelkébe a karácsonyi ajándékok listájára, és bizonytalankodva érdeklődik a szórólap iránt, tudva, hogy az összeszedett szórólaphalomból nem fog emlékezni ránk. És mivel a korábbi felhőtlen hangulatuk elillant, az újabb élményeket átmenetileg kizárva hagyják magukat a forgatag által tovasodorni, a gyermek pedig, amíg tudja, tartja a tekintetét a szerelmetes darabon...
• Amikor visszatér egy törzsvásárló, az mindig egy szívet-lelket melengető érzés. Valaki visszajön, megkeres, csak azért, mert meggyőződése, hogy olyat kap tőlünk, amit sehol máshol nem. Csodálatos érzés látni a gyermekeket, hogy sokat változtak az elmúlt években, de a könyveinket továbbra is szeretik. Igenis jó érzés, hogy amit megalkottunk, az másnak kedves, szép, ahhoz képes érzelmileg kötődni. Öröm, hogy felismerik, hogy bizonyos vásárokon nem vagyunk jelen, de itt megkeresnek minket. Számomra nagyon jó érzés látni, ahogy befordulva az udvarba, már a tekintetek bennünket keresnek. Persze, amikor egy-egy „hűtlenkedő” törzsvevő jön vissza, az is sokat mond, hiszen mégiscsak mi vagyunk az „igaziak” számára.
• Életemben először bemutatóztam, úgyhogy némileg zavarba jöttem, hogy akkor most hogy és mint lesz. Aztán kitaláltuk, hogy mivel a hímzés a központi téma idén, és annak azért vannak olyan ágai, amivel már kerültem testközelbe, ezért akkor én majd hímzek. Tudtam, hogy sokféle élményben lesz részünk (kedvességtől az atrocitásig), de volt egy, amire nem számítottam. Volt egy nagyon helyes 70+ kategóriába tartozó hölgy. Viszonylag hosszan állt Balázs mellett, elbűvölve nézte, ahogy fűzi a lapokat. Majdnem tíz percig nézte, majd megszólította Balázst: „Nagyon köszönöm, fiatalember, hogy megmutatta! Tudja a Drága Férjem is kötött régen könyveket, javítgatta őket a műhelyben. Soha nem mentem ki megnézni, hogyan csinálja. És most már nincs is rá lehetőségem.” Még egyszer megköszönte, a hangján lehetett érezni a fájdalmat, az elérzékenyültséget... Próbáltam nyelni a könnyeim a szavait hallva, mert érzékeltem, hogy megindult felém. Minden erőmet összeszedve rámosolyogtam. Pár percig nézte, ahogyan hímzek, majd megszólalt: „Tudja kedves, az Édesanyám is így hímzett réges-régen, csak kézben” (azaz nem rámán)... Félve feltekintettem az arcára, láttam, ahogyan megrohanták az emlékek, ahogy homályosodik a tekintete... Rámosolyogtam, mondtam, hogy miért is hímzünk rámán. Visszatért a messzeségből, még váltottunk pár szót, kedvesen elbúcsúzott, elhaló hangon és összeszorult szívvel láttam, ahogyan pityeregve továbbment
• Egy nagyon kedves barátunk tavaly nagyon szerette volna elvinni a Csingiling könyvünket, de hát addig-addig fontolgatta, hogy lemaradt, mert Skóciából megelőzték. Rájött, hogy ez a mentalitás nem helyes, ezért hirtelen felindulásból megvette a kék Santoro könyvet. Idén, ahogyan kijött hozzánk, megöleltük egymást, majd elkezdte nézegetni a könyveket. Egy diszkrét kiáltást hallatott, amiből rájöttem, hogy megtalálta a tekintete az idén készített Csingiling könyvet. Konkrétan alig lehetett kiszedni a kezéből, hogy az azonosítókódot levágjuk és szatyorba rakjuk... Szerintem ő volt a legboldogabb ember a vásárban, vagy talán a városban is. Amikor egy magyar-olasz leányzó vacillált, hogy elvigye-e az egyik könyvet, barátnőnk rögtön előkapta Csingilinget, majd pár perces előadást tartott a vissza nem térő lehetőségekről és hogy ő nyolc hónapot várt arra, hogy hátha lesz még egyszer könyvünk az áhított mintával... (ugye így volt Zumbik?) Elég meggyőző volt, mert a magyar-olasz leányzó elvitte a könyvet.
• Művészi könyveinkből kettő megtalálta a gazdáját. A sárkányos könyvünk az „Őrző” címet kapta. Egy kedves törzsvevőnk vette meg, „hülye lennék itt hagyni” mondata több, mint meghatott, hiszen tudom, hogy meglehetősen grafomán, és nagyon fontos számára, hogy milyen könyvekbe ír. Neki személyre szabottan szoktunk tervezni könyveket. „A tolvaj szarka” könyvünket szintén egy törzsvevő család szemelte ki. A leányzó vitt az előző években könyveket, idén is az ő érdeklődése miatt jöttek. Egy nagyon szép család, nagyon egyben vannak, érezni az összetartozásuk, a szeretetük, a feleség nagyon szép, dekoratív, a férj kedves és jóvágású, a nagylány szép, bölcs. A hölgy nagyon komolyan dilemmázott, hogy a Levendulatündér vagy a Szarka az ő könyve. A férj már rendezte az anyagiakat. Abszolút az egységükben voltak, kupaktanácsot tartva. A hölgy vacillált, hogy mit is ír bele, mire a leányzóból elkezdett dőlni a szó: „majd meglátod, majd megérik. A tavaly vett könyvbe három hete kezdtem el írni, mert akkor éreztem úgy, hogy abba kell írnom. És tudod, mit? Ha nem írsz bele, akkor sincs semmi. Nézz rá, olyan, mint egy műalkotás! Ha csak nézed, már attól jobban érzed magad!”. Hát igen, igyekeztem elfordítani a fejem, nyeltem a könnyem a meghatódottságtól, teljesen elérzékenyültem, hogy az a tizenöt éves leányzó úgy összefoglalta a könyv lényegét, ahogyan én soha nem tudtam volna. A kupaktanács döntése az volt, hogy az édesanya inkább szarka típus, nem pedig tündér, úgyhogy „A tolvaj szarka” megtalálta gazdáját.
• A „szerelem első és másfeledik látásra” problémakörből már számos kedves történetünk van. Ebben a kategóriában az idei év egyik legélményesebb esete a „Sünik” és „A rajzolt róka” könyveinkhez kapcsolódik. Egyik reggel nyitáskor már egy szépséges, fiatal leányzó elkezdte vadászni a kínálatot. Szeretem nézni azt az igazi „suttogó” mozdulatot, amikor az igazi könyvrajongók óvatos, finom mozdulattal végigfuttatják az ujjaikat a nekik tetsző könyvek gerincén, élén, mintegy várva, hogy mikor is „szólítja meg” őket a könyvük. Fantasztikus látni a „szerelem első látásra” élményt, aztán persze mulatságos a „szerelem másfeledik látásra” pillanat okozta zavar. Amikor első pillanatra kiválasztanak egy könyvet, és ahogy továbbsiklik a kezük, egy másik szerelmetes darab kerül a képbe. A leányzó elment, és nem sokkal a napi zárás előtt visszatért a barátokkal felvértezett kis csapatunkhoz. Újra kezdődött a reggeli hadművelet. Kiderült, hogy a „Sünik” nagy szerelem, bár vonalas, de annyira cuki. Oldandó a feszültséget felhívtam a figyelmet „A rajzolt rókára”... Na igen, a feszültség ekkor kezdett igazán kézzel tapintható lenni. Mert „a Sünik… de nézd, a róka…” kezdetű kiselőadást, tudósokat megszégyenítő logikai érvelést az édesanya mérhetetlen rutinnal kezelte. A segélykérő „elvesztem” pillantást a legnagyobb nyugalommal konstatálta, majd közölte: „megveszem az egyiket, de neked kell dönteni!” Na, ekkor már mi is beszálltunk a döntési folyamatba, hiszen mindannyian ismerjük ezt a döntési kényszeres helyzetet, és gondoltuk, mégiscsak megszánjuk a tobzódó tizenévest a mérhetetlen tapasztalatainkkal. Javasoltam, hogy az édesanya fogja a háta mögé a két könyvet, és a leányzó „vakon” bökjön az egyik kezére, aztán az a könyv lesz. Vagy a másik… Megnyugodtam, hogy a felvetésem egyértelmű tetszést aratott. Kiválasztódott anya bal keze, benne a „Róka”. Az örömkiáltást hallva az addig is mosolygó társaságunk felnevetett. Anyuka rendezte az anyagiakat, én pedig átnyújtottam a már a szatyorban rejtőzködő ravaszdit, megköszönve a vásárlást. A hölgy mélyen a szemembe nézett és azt mondta: „mi tartozunk köszönettel, hogy ilyen gyönyörűségeket készítenek”. Igen, igen, elhomályosodott a tekintetem a meghatódottságtól...
Szóval a vásározás egy nagyon-nagyon fura világ, ahol mindenféle élményben van része az embernek. Van, ami összetör, van, ami megérint, van, ami összezavar, és van, ami felemel. Mindenképpen nagyon fontosnak érzem rögzíteni, hogy hatalmas megtiszteltetés, hogy egy ilyen jeles eseményen jelen lehetünk. A Mesterségek Ünnepe az a nagyszabású rendezvény, amelyre az ország egészéből sereglenek össze pár napra a legelhivatottabb mesterek, kézművesek.
Személy szerint nagyon nehezen viselem, ha nem jönnek oda hozzánk, ha becsmérlik, vagy fitymálják a szeretettel alkotott portékánkat, ezektől nagyon le tudok engedni. Viszont nagy boldogsággal tölt el a könyveink láttán elérzékenyült tekintet, a „szerelem első látásra”, az összegyűjtögetett zsebpénzből megvásárolt könyvecske kapcsán ragyogó öröm, a könyvet szeretettel megsimító ujjak látványa....
Szeretném ha minél többen megismernék, megszeretnék a Fehérvári Balázs Könyvműhelyt, a sárkányos könyvkötőéket, hogy minél többeknek tudjunk örömet szerezni.
Mesteri érzések – Betekintés a Mesterségek Ünnepe által generált műhelylakó létbe
Sok-sok minden kavarog bennem, mert egy meglehetősen intenzív időszakot élünk.
Ajándékoztunk magunknak tíz nap munkaszünetet és egy határokon átnyúló pihenést. Eközben rengeteg impulzust kaptunk, közelebb kerültünk magunkhoz, egymáshoz.
Volt, hogy lustálkodtunk, ami a megelőző hosszú-hosszú hetek alatt elképzelhetetlennek tűnt....
Mind a ketten főállásban dolgozunk, ezért a munkánk után nyílik arra lehetőség, hogy foglalkozzunk a Könyvműhellyel, a hangfürdőkkel, arculattal, tervekkel, logóval...
Nem csináltunk belőle különösebben titkot, hogy hónapokon át készültünk, készülünk a Mesterségek Ünnepére, hiszen gyakorlatilag hetekre beköltöztünk a műhelybe. Lecsökkentettük a hangfürdők számát, minimalizáltuk a kifelé irányuló kommunikációt.
A műhelylakó lét úgy nézett ki, hogy a mi drága Anyukáink - mint valamilyen örökmozgó tündérek - gondoskodtak az élelmezésünkről, mi pedig munka után bevonultunk a műhelybe és hajnali egykor vagy kettőkor vagy háromkor (upsz, ezt most innen fogják megtudni) feküdtünk le a tisztálkodási folyamatokat követően.
Aztán reggel fél hétkor kelés, irány a szolgálati helyünk, utána pedig vissza a műhely... Mondhatjuk, hogy ingerszegény lét...
Ennek a nem kicsit beteg konstrukciónak a szellemi kitalálója én voltam... Tudom, tudom... ki más?
Korábban már heteket foglalkoztam azzal, hogy terveztem a könyveket (mi az, amit nagyon szeretném ha most elkészítenénk, mit kerestek, mi az ami plusz, stb.) aztán az elképzeléseimet egyeztettem a Maestro-val, aki vagy hagyott repülni, vagy visszarántott a földre (bár tény, hogy alkotó emberként inkább mindig az ötleteim megvalósításán dolgozott - akár többedik nekifutásra is, mintsem az észheztérítésemen).
Azaz a rendelkezésemre volt bocsátva a "tabula rasa" és kibontakozhattam....
Akibe egy icicpici rendmánia is szorult, az sikítófrászban törne ki a műhely látványán, már a tervezési fázisban is...
A látvány magáért beszél és aki egyszer látta, annak beleég a retinájába.
A mindenféle árnyalatú, méretű papírok, vásznak, dekorelemek mindent beborító elegyében, mintegy félig levitáló pózban (pipiskedve, szinte csak a nagylábujjon állva) történik a sakkozás - a borításhoz válogatva a díszítőelemeket, a díszítőelemekhez meghatározva a majdani könyvek méretét. A "cetli a legjobb barátunk" elv hű híve vagyok, ennek köszönhetően post it-ek, jegyzetlapok tömkelegét használom el (ennyit az ökológiai lábnyomról...), majd jegyzetfüzetbe kerülnek a paraméterek, aztán persze minden nyilvántartások Atyja-Anyja következik az "Excel-táblázat".
Amikor már az egyeztetéseket követően összeállt, hogy miből mi készül, akkor kb. mindent el kell pakolni, hogy neki tudjunk kezdeni a következő fázisoknak. Amíg én a táblázatokkal bíbelődöm, Balázs meghajtja a lapokat, felfűzi őket, megtervezi a méreteket, kivágja a táblának való lemezeket, összeállítja őket (küzd az extra kitalációk kivitelezésével...), könyvtesteket vág, gerinceket gömbölyít hosszú napokon keresztül...
Aztán a szoros együtt-dolgozás következik: az oromszegők, könyvjelzők előzetes kiválogatása, és kéz alá rakása nem feltétlenül célra vezető, hiszen egy-egy árnyalatú oromszegő több könyvhöz is kerülhet, ezért darabonként megyünk végig. És ahogy kész egy-egy darab, a maradékokat rögtön el kell pakolni, hogy ne legyen kéz-láb alatt...
A könyvekre kerülő vásznak, papírok, bőrök is csoportosan kerülnek elő, Balázs vágja őket méretre, én meg szorgalmasan pakolom őket vissza... aztán ha valamelyik mégiscsak kellene, de elkavartam, na akkor kezdődik az állandó kereső program... Mély meggyőződésből állítom, hogy a Google se tudná megtalálni... Összecsúszott, leesett, mögé került, nem tudom, nem találom... Az ilyen helyzetekben a kommunikáció meglehetősen furán alakul: a néma csöndtől a komoly morgolódásig, hiszen mindenki ismeri azt a helyzetet, érzést, hogy milyen is az, amikor tíz-húsz percig kell keresni valamit, ami körülbelül két perccel korábban a kezében volt, miközben haladni szeretne... Nia mestereim szerint az ilyen helyzetekben épülnek az új idegpályáink, úgyhogy örömmel tudatom: rengeteg sok új idegpályára tettem szert mostanság is!
Ilyenkor már párhuzamosan dolgozunk A Műhelyben, ami néha csodálatra méltó - és leginkább Balázs szenved tőle, hiszen én bevackolódom az egyik oldalra, ő meg gazdálkodjon a maradék hellyel... Gondolom, nem kell kifejtenem, hogy az "oldalam" határvonala jó hadvezért megszégyenítő módon - mintegy magától - terjeszkedik... A csodálatra méltó leginkább Balázs türelme, amikor egy-egy finom jelzéssel hívja fel a figyelmem a "ne tovább"-ra. Mindenféle gyakorlás nélkül tudok ilyenkor értetlen és ártatlan fejet vágni.
Miközben az asztal egyik oldalán a hímzési fázisok, aprólékos munkálatok folynak, a másikon pedig a borítások készülnek - az alapozási, festési, ragasztási fázisok lelkesen száradnak a polcokon, konvektoron, földön, bárhol, ahol még találunk szabad helyet.
Valójában csodálatos dolog az együtt alkotás. Látni, ahogy az adott darabok alakulnak, ahogy kézzel foghatóvá válnak, ahogy az anyagok erősítik egymást - és nem rombolják (valamilyen korábban nem ismert okból, vagy megmagyarázhatatlanul, hogy újra kelljen kezdeni egy-egy darabot).Szól a zene, beszélgetünk, hallgatunk, belemerülünk, messze járunk, elmélyedünk - de feltekintve biztosak lehetünk abban, hogy ott a másikunk, hogy ott a segítő kéz, szem, hiszen a már rögzült folyamatokban is történhet bármi, amiért az "újratervezés" gombot újra és újra üzembe kell helyezni.
Fantasztikus érzés, ha a kemikáliák istenei is támogatnak bennünket, és sikerül megvalósítani az elképzeléseinket.
A tolvaj szarka - és ami mögötte van, avagy egy könyv elkészültének miértjei
állatfajták" című könyvét. Akkoriban szerintem én is biológus
szerettem volna lenni, mindenesetre mélyen megértettem és átéreztem az
állatok iránt táplált érdeklődését.
(Talán ezért is mosolygok valahányszor a családi történetek
előkerültekor, Édesanyám a mai napig borzongva gondol vissza arra,
amikor megfogdostam a levelibékakölyköket és hatalmas lelkesedéssel
szállítottam őket a tenyerembe, hogy megmutassam neki :) )
Ahogy megismertem a könyv további részeit is ("Madarak, vadak,
rokonok"; "Istenek kertje") nagy derűvel olvastam (újra és újra) a
szarkákról (Spiro szerint a "farkákról") és a gengszterkedéseikről
szóló részeket - Durrell írói stílusa finoman szólva is kedves a
szívemnek.
Már felnőttként eszméltem rá - a természetjárások alkalmával -, hogy
nemcsak a könyvek lapjain tudnak nagyon megmosolyogtatni a szarkák.
Számomra fantasztikusan mókás, ahogyan sétálnak a földön - mintha a
karjaikat a hátuk mögött összefűznék és a popsijukat pedig szándékosan
ráznák járás közben. Ráadásul már többször voltam szemtanúja annak,
ahogy egymás elől ellopdosták az ételt...
No meg az ezer éves viccek közül az egyik kedvencem is szarkás..
3 szarka ül az ágon. Az egyik meséli, hogy van egy tehene, a második,
hogy van egy órája, a harmadik pedig hallgat.
Másnap megint találkoznak. Az első felháborodottan mondja:
- Képzeljétek, ellopták a tehenemet!
A második teljesen maga alatt van:
- Ne is mond, nekem ellopták az órámat...
Mire a harmadik:
- Ajajaj, már 6 óra? Mennem kell megfejni a tehenem...
A mindent tudó Wikipédia szerint: A szarka (pica pica) előszeretettel
gyűjti össze fészkébe a fényes, csillogó tárgyakat, ezért a népi
folklórban mint „tolvaj szarka” él. (Gioacchino Rossini is írt "A
tolvaj szarka" címen operát eme tulajdonságára fókuszálva.) A mesék
zömében is úgy szerepel, hogy imádja, elcseni és összegyűjti a
csillogó-villogó dolgokat.
A Férjem szerint ez utóbbi miatt kedvelem igazán őket, hiszen én is
szeretem magam körülvenni "csilli-villi" dolgokkal. Mondanám, hogy ez
azért túlzás, de persze nincs kizárva ez sem...
Ráadásul van egy számomra meglehetősen különleges, érdekes világot
megjelenítő festőnő - Josephine Wall -, akinek sok képe nagyon fontos
helyet foglal el az életemben. A "Magpie fairy" című festményében is
elég sokszor elvesztem már: az apró, csodás kis részletek, a színek, a
képből áradó mélység, kedvesség, szeretet és báj valódi inspiráció.
Nem titok, hogy jelentős időt töltök a könyvek megálmodása során
szakmai oldalak böngészésével, ötletek gyűjtésével, inspirálódással,
hiszen ez is szükséges ahhoz, hogy széles spektrumban tudjunk
gondolkodni a dolgaink terén. Valójában ez akkor is nélkülözhetetlen,
ha megrendelésre készülnek a könyvek.
Hónapok óta dübörgött bennem a gondolat, hogy nagyon szeretném, ha
készítenénk olyan könyveket is, amelyek egy korábban nálunk még nem
létező kategóriába fognak majd tartozni. Balázs most a "művészi
könyvek" elnevezést használta ezekre az elmúlt időszakban a legtöbbet
- majd meglátjuk.
A fentiek függvényében nem meglepő, hogy korábban már megfogalmazódott
bennem, hogy nagyon szeretném, ha készítenénk egy szarkás könyvet.
"A tolvaj szarka" készítése
Valójában nem tudnám megmondani, hogy hány órát foglalkoztunk ezzel a
könyvvel, mert nem is számoltam... (Lehet, hogy bele sem merek
gondolni...) Tudtam, hogy mit szeretnék, hogy milyen könyvet
szeretnék, de meg kellett találni hozzá a megfelelő alapokat. Hosszú
órákat töltöttem a világhálón az ideális kép megtalálásával. Fotók,
festmények tömkelegét néztem végig eredménytelenül. Úgyhogy jó
szokásunkhoz híven ismételten megnyomtam az "újratervez" gombot.
Találtam egy fotót, amelyet átalakítottunk rajzzá, majd elkezdődött
végre a munka.
Kiválasztottuk a (szépséges törtfehér) lapokat, a könyv gerincét és
hátulját borító gyönyörűséges (koptatott, önmagában mintás, puha
tapintású, barna) bőrt, az elejét borító (csokoládébarna)
könyvkötővásznat, a (két árnyalatú és vastagságú selyemszatén)
könyvjelzőket és Balázs elkezdett varázsolni. Alkotott egy már abban
az állapotában is gyönyörű, lenyűgöző könyvet.
Majd hozzáláttunk megvalósítani az elképzeléseim extrémebb részeit.
Felapplikáltuk a vászonra a képet, a fát - ez egy speciális anyaggal
és technikával történt -, a fészket, és csak ezt követően fejezte be
Balázs a könyvkötési részt. Nekiálltunk a kép festésének: sok-sok
árnyalatú akrilfestéket és különböző ecseteket, technikákat használva
végre megjelent az a szarka, amelyiket mindenhol kerestem. És ekkor
varázslatok újabb sora következett: eljött a patinák, paszták ideje,
majd a repesztőlakkoké, strasszoké, ékszereké, még nem említett
kiegészítőké... Majd egy oldószeres lakkal zárult a folyamat.
És eljött a megnyugvás és beteljesedés ideje. Megérkezett és
kézzelfoghatóvá vált hosszú hónapok elképzeléshalmaza... A nyomakodó,
kósza gondolat végre testet öltött.
Elmondhatatlanul jó érzés kézbe fogni, mert rengeteg álom, elképzelés,
szeretet, öröm van ebben a könyvben, hiszen már a megvalósulása is
erről szólt: végig a szeretet mozgatott bennünket, az álmok valóra
váltásának vágya és öröme.
És most itt az ideje, hogy elinduljon útjára és ellopja a gazdájának a szívét.
(Miközben e sorokat megírtam egy szarka repült át az udvar felett...)
Harmónikus rezgések
Tudom, hogy nagyzolósan hangzik, de abszolút tudok azonosulni Peter Hess német mérnök gondolataival - melyeket a hangokban rejlő elemi erőkről vall.
„1984-ben mentem Nepálba, mert érdekeltek az alternatív gyógymódok. Eközben világossá vált számomra, hogy a hangnak mekkora szerepe van a gyógyításban. A hanggal történő gyógyítás ősrégi, ezen a vidéken már ötezer éve alkalmazzák. Az összes hagyományos gyógyító használ hangot, ... vagy akár a buddhista meditációban is alkalmaznak hangokat, hogy például kikergessék a gonosz szellemeket a testből, hogy szabaddá váljanak. Ezek a gonosz szellemek teljesen valósak, itt Nyugaton ezek a stressz, munkahelyi túlterhelés, nyugtalanság, irigység, kapzsiság, féltékenység és ehhez hasonló dolgok lennének. A hang pedig egy csodálatos eszköz, mely segít minket megszabadulni ezektől, segít egyfajta transzszerű ellazult állapotba jutni. Ez az állapot csodálatos, mert ebben az állapotban képessé válunk az elengedésre: el tudjuk engedni a régi mintákat, el tudjuk engedni a betegségeket.” (forrás: Hangmasszázs Peter Hess® módszerével DVD)
Peter Hess az ősi tudás figyelembevételével dolgozta ki a módszerét, és ma is folyamatosan tökéletesíti a hangtálakat és a módszereit, hogy a hangmasszőrök egyre hatékonyabban tudják segíteni vendégeiket.
Valójában nem is emlékszem, hogy mi volt előbb jelen az életemben, hogy hogyan is kezdődött ez az egész - mi volt előbb a hangmasszázs vagy a hangfürdő. Ama kivételezett helyzetben vagyok, hogy mint két lábon járó kísérleti nyuszi, mindenkit megelőzően találkozom a szárnypróbálgatásokkal. Persze a hivatalos sorrenddel teljes mértékig tisztában vagyok, de Balázsnak már a tanfolyamok elvégzését megelőzően is voltak próbálkozásai, kísérletezései a témában, lévén gyermekkora óta elkötelezett rajongója a hangoknak (nem túlzás állítani, hogy az anyatejjel szívta magába a tudást, hiszen Édesanyja hegedűművész).A hangmasszázst a kezdetek óta szeretem. Csodálom. Lenyűgöz. Lenyűgöznek a hangok, a rezgések - a finomságuk, az erejük, a rám kifejtett hatásuk. Ösztönösen bízom bennük - és nem azért mert Balázs csalja elő ezeket az imádott táljaiból. Nem azért. Az csak a "plusz", a "grátisz".
Tudom, érzem, érzékelem, hogy ez nekem jó. A hangokkal való kapcsolatom persze - már csak a koromat tekintve is - meglehetősen régi. Már gyerekként is imádtam a zenét, persze sokszor a felvállalhatatlannak tűnő (az idő előrehaladtával nyugodtan minősíthetjük "ciki") kategóriás zenék is teljes joggal belefértek és férnek a zenei "ízlésvilágomba".
Abszolút tudom, hogy milyen érzés hangosan hallgatni a zenét és közben a szomszédok béketűrését próbára téve - szívvel-lélekkel, tele torokból énekelni a szöveget. Tudom, hogy milyen érzés, ha átjár a zene, amikor a lüktetése magával ragad, amikor a hangerőtől berezonálnak a poharak és a szomszéd összeszorított fogsora csikorgó hangot hallat... Tudom, hogy milyen amikor egy könnyűzenei koncerten - az erősítésnek hála - a hangszerek által keltett rezgések átjárják a testem, amikor az áttáncolt, énekelt koncertet követően feldobódva, felfrissülve, az örömtől szinte szárnyalva megyek haza. (És hogy az erősítők hiánya miatt a koncertélmény otthon nem ismétlődik meg bárhogy is próbáljuk.)Talán nem túlzás azt mondani, hogy az erősítők által felerősített rezgések is nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a koncertet követően az ember napokig könnyebbnek, oldottabbnak érzi magát - míg a hétköznapok újra maguk alá nem gyűrik.
A hangmasszázs során egy végtelenül finom, éteri, különleges, személyre szabott formában kapja meg az ember a rezgéseket. Ez az az elegáns megoldás, amit nyugodtan nevezhetünk a rezgések luxuskategóriájának. Ez a különleges finomság, lágyság, ami szó szerint a sejtekig és a zsigerekig hat, és ott mindent "helyrerak".
Szeretem a hangmasszázs megkoreografált finomságát, azt, hogy pontosan tudom előre, hogy mi fog történni, hogy biztonságban vagyok, hogy a rám helyezett csodálatos hangtálak értem vannak, azért, hogy én jól legyek.
És tudom, hogy milyen hatással lehetnek rám, de azt soha nem tudhatom, hogy egy-egy alkalommal mit váltanak ki belőlem.
Az első alkalmakkor olyan mélységes megnyugvást, kiegyensúlyozottságot, feltöltődést, derűt hoztak, amire nagyon-nagyon vágytam. Bármikor képes vagyok felidézni, hogy milyen bizsergető érzés, amikor a tenyerembe helyezett tál rezgései megindulnak a karomban, vagy hogyan engednek a nyakizmaim és oldódik a merevségük. Vagy azokat a csodásabbnál-csodásabb képeket, amelyek, akkor jelentek meg, amikor ténylegesen "lekapcsolt" az agyam és elengedtem magam.
Aztán jött pár alkalom, amikor nem tudtam kikapcsolni, amikor rémisztőbbnél rémisztőbb képek jelentek meg - amikor a rózsaszín felszín meg lett kapargatva - és a rezgések és a hangok eljutottak a mélyebb eredetű lelki problémákhoz és kiderült, hogy van még min dolgoznom magamban. Az nem volt egyszerű sem nekem, sem a környezetemnek - talán mert a sárkány és a királylány egyensúlyi helyzete az előbbi javára mozdult el a démonjaimmal való szembesülés során, amikor a nekem ártó beidegződések tudatosultak és tenni kellett a feloldásukért.
És utána megint jöttek a szép képek.
Aztán megint visszatért a sárkányos időszak. És így tovább...
De minden váltásnál az arany középúttól való elmozdulás amplitúdója csökkent. És ez egy nagyon fontos dolog.
Napokon keresztül tudnék mesélni a hangmasszázson kapott, szerzett élményeimről, mert rajongok érte. Tudom, érzem, hogy ez az életem része. Tudom, hogy milyen, amikor fizikailag, mentálisan, lelkileg vágyom arra, hogy ott fekhessek a masszázságyon/masszázsmatracon, halljam-érezzem a Peter Hess® hangtálak hangját-rezgéseit, hogy segítsenek az utamon.
Nekem kell megküzdenem a démonjaimmal, nekem kell szembenéznem a félelmeimmel, nekem kell megoldanom a problémáimat, de a hangmasszázs számomra egy nagyon komoly biztonsági hálót nyújt: segít, kiegyensúlyoz, erőt ad, megtámogat.Felerősíti a koncentrációképességem, sokszor olyan "élesen" látszódnak a gondok gyökerei, vagy hogy honnan jön a megoldás a problémára. Erőssé tesz azáltal, hogy biztonságban szembesít és segít elengedi, továbblépni. Sokan megijednek, abbahagyják, amikor szembesülnek azzal, hogy mik is a valódi problémáik, hogy nem úgy működnek, mint eddig, hogy bizony változtatniuk kell. Pedig ahogy Albert Einstein is mondta: "Egy problémát nem lehet megoldani ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel létrehoztuk".Ez egy olyan módszer, ami nagyon-nagyon sokaknak a segítségére tud lenni abban, hogy azok legyenek, akik valóban lenni akarnak: egészséges, boldog emberek.Volt, aki kérte, hogy az első hangmasszázsán legyek jelen, leginkább az ismeretlentől való félelem miatt jelentettem egy biztonságérzetet.Mint "régi motoros" tudom, hogy ez meglehetősen visszás, hiszen a hangmasszázs egy bensőséges dolog, az adott vendégnek szól, és a biztonságérzetet a hangmasszőr nyújtja. Velem többször megtörtént, hogy a blokkok oldódásakor kigördültek a könnyeim, de ez ugyebár az én utamhoz tartozik és nem örültem volna, ha ezt más is látja...Viszont amiért hálás vagyok a megfigyelő szerepért, az az, hogy láttam, hogy Balázs hogyan "varázsol" a táljaival. Fantasztikus látvány, hogy teljesen összehangolódik a táljaival - és ha figyelembe veszem, hogy mindegyiknek más a frekvenciája, akkor ez az "egy húron pendülés" még érdekesebb dolog. Különleges, hogy minden figyelme a vendégre összpontosul, figyeli a reakcióit, gondoskodó szeretettel és odaadással segíti a vendégeit.Nagyon fontos számára az alkalmat megelőző beszélgetés, hogy a lehető legjobbat hozza ki magából és a táljaiból, hogy a lehető legjobbat nyújtsa a vendégnek, hogy azt tudja adni, amire annak valóban szüksége van. Csendesen figyel, kérdez, visszakérdez, és végtelenül türelmes. Szerintem ez az, amivel a legtöbbet tudja kihozni a szeretett táljaiból. Az alkalmak közt is sokszor gondolkodik egy-egy vendég problémáján, hogy mivel és hogyan tud a legtöbbet segíteni. Ez az életének egy olyan különleges szegmense, amivel a szó legszorosabb értelmében segíteni tud azokon, akik nyitottsággal-bizalommal fordulnak felé és a táljai felé és akik kellően elkötelezettek saját maguk, a testi-lelki egészségük iránt, hogy végigcsinálják a 10 alkalmas hangmasszázssorozato(ka)t.Radnai Zsuzsáék - a Peter Hess Akadémia magyarországi vezetőjeként - remekül választottak, amikor a hangfürdő nevet adták ennek a fajta élménynek. Fürdés a hangokban - a hangok körülölelnek, átjárnak, átmosnak, mint fürdés során a víz. Érdekes dolog, hogy a leghétköznapibb hang - a parketta reccsenése, a beszűrődő utcazaj - egészen más jelentést kap, amikor egy hangfürdő során észlelem (ha észlelem). Ahogyan Balázs a felvezetésben mindig elmondja "minden hang érted van". A leghalkabb, a legéteribb hangtól, egészet a helyiséget átzengető gonghangokig. Mindegyik. Azért, hogy én legyek, azért, hogy én jól legyek - és ez csodálatos érzés. Magamért jöttem el - másokkal. Hozunk valamit magunkkal, ami hatással van Balázsra, aminek megfelelően alakítja a hangfürdőt, amiből mindenki azokat a hangokat viszi el magával, amire neki szüksége van. Egészen más észlelési-érzékelési szint ez, mint a hangmasszázs. Személy szerint erre azért jövök, hogy lenyugodjak, lecsendesedjek, kikapcsolódjak, de egyértelmű számomra, hogy mindenki másért jön el egy ilyen alkalomra. Volt olyan, hogy végig fent voltam a hangfürdő során, volt olyan, hogy kuncorászva ébredtem a gongszólón és azon járt az agyam, hogy tudtam, hogy a körülöttem lévők milyen más szinten élik meg. Volt, hogy csodás helyekre vittek a hangok, volt, hogy egy - tényleges - beszélgetés folyatódott bennem félálomban. Valójában ez mind rajtunk múlik..Ez az, ami miatt minden hangfürdő előtt - már az esemény létrehozásakor - felhívjuk a vendégek figyelmét, hogy ne gondolkodjanak a hangfürdő alatt, ne akkor akarják megoldani a problémájukat, hanem ha már magukra szánták azt az 1-1,5 órát, akkor tartsák is tiszteletbe annyira magukat, hogy hagyják magukat a hangok, a rezgések által átjárni. Hiszen ha nem gondolkodunk - főleg nem görcsösen - azonnal megengedjük a szervezetünknek, hogy ne szorongjon, kapaszkodjon görcsösen az adott gondolatba, helyzetbe, az izmaink rögtön lazulnak, a blokkoknak van lehetőségük az oldódásra. Mindezért egy csodálatos, pihentető élményben lehet részünk, mellyel közelebb kerülünk magunkhoz.De - és talán ez a legfontosabb - a vendégnek meg kell engednie magának, hogy ne gondolkodjon!Akik már voltak Balázsnál hangfürdőn, azok találkoztak velem is, hiszen aktív résztvevőként én is ott vagyok mindig. Úgyhogy épp elég hangfürdőn vettem már részt ahhoz, hogy nyugodtan elmondhassam, hogy ha a figyelmemet ráfókuszálom valamire, akkor az én vonatkozásomban a hangok nem fogják tudni végezni a "dolgukat". Én általában, mint kísérő asszisztencia (hangfürdő hostess) vagyok jelen a "kitelepüléseken". Rájöttünk ugyanis, hogy bizony nagyon-nagyon fontos, hogy megpróbáljuk a pihenéshez, kikapcsolódáshoz a lehető legideálisabb hangulatot megteremteni - a hangfürdőket megelőzően és közben is, ezért végignézem a hangfürdőket, ha kell betakarom a vendégeket (mert sokan nem hiszik el, hogy egy idő után tényleg fázni fognak :D )A sok-sok hangszer, ami megszólal, mind-mind más frekvencián zeng, ezért is érdekes, hogy kire milyen hatással is vannak. A komolyabb fizikai blokkok oldódása esetén nem ritka, hogy valakinek meg-megmozdul a keze, a lába, elkezd köhögni, vagy "fészkelődni", míg más hangokra úgy alszik, mint akit agyoncsaptak. Érdekes, hogy sokaknak nem is tudatosul, hogy elaludtak, csak később, amikor szembesülnek azzal, hogy nem emlékeznek a hangok-hangszerek egymásutániságára. Nagy élmény, amikor valaki visszajön és beszámol a hangfürdők közti tapasztalatairól, vagy hogy az "emlékül vitt hangok" visszaidézésével hogyan tudták meghosszabbítani a hangfürdő utáni élményt.Azért szeretem nagyon a Ráday utcában tartott hangfürdőket, mert - mivel az a bázisunk - ott sokkal nagyobb biztonságot, kényelmet tudunk biztosítani a vendégeknek, mint máshol és a hangfürdőt követő közös teázások során a megosztókörben valahogy sokkal intenzívebben idézik vissza a vendégek az élményeiket. Akiket érdekel, azoknak Balázs mindig ad lehetőséget a "hangszerekkel való találkozásra". A megosztó körökben, vagy azt követően szívesen megmutatja a kedves vagy éppen nem szívlelt hangok forrását, amiket megszólaltatva a vendégek össze tudják kötni az érzéseiket a hangokkal, ezáltal többet tudnak tenni magukért.Szóval a hangmasszázs és a hangfürdő két teljesen különböző műfaj - abban hasonlítanak egymáshoz, hogy a hangok-rezgések segítenek abban, hogy jobban, hogy jól legyek.A különbség az egyénre szabott mivoltjából ered - az egyik kizárólag az enyém, nekem szól, értem van, csak engem támogat, nekem nyújt segítséget (és azt követően nekem kell tennem magamért), míg a másik egy olyan csoportos esemény, amire többen hoznak valamit és mindenki azt veszi ki az élményből magának, amit szeretne.Számomra a hangmasszázs legfőbb célja, hogy megtámogassa a testi-lelki egészséget az öngyógyító folyamatok aktiválásával, a hangfürdőnek pedig, hogy megállítson, lecsendesítsen, felfrissítsen - divatos szóval élve: "újrabootoljon", miközben megvan benne a lehetőség, hogy eközben akár be is indíthatja az öngyógyító folyamatokat.A hangmasszázs alkalmak közben tennem kell - nem úszom meg a saját magammal való szembesülést, ráfókuszálja a figyelmemet a problémás helyzetekre, területekre, de segít a megoldásukban, feloldásukban, a kezelésükben. Számomra az igazi mélységet a hangmasszázs jelenti, a hangfürdő pedig a pont az i-re, amikor csak "hagyom magam a hangok hullámain ringani".A gyógyító írás
A Könyvműhelyben kézzel készülő könyvek mindegyikére igaz, hogy egy-egy könyv az elkészüléséig 4-8 órán át van a kezünkben. (Mindezen felül vannak még azok az órák, napok, amiket a könyvek a présben, súly alatt töltenek és száradással.) Márpedig ezen idő alatt - mint minden kézzel készült termék - átitatódik az érzéseinkkel, álmainkkal, szeretetünkkel, energiánkkal, elhivatottságunkkal, elkötelezettségünkkel, a szakma iránti tiszteletünkkel. Ezek miatt is alkalmasak ezek a könyvek hálakönyvnek, örömkönyvnek, boldogságkönyvnek, gyógyuló könyvnek, változáskönyvnek, terápiás könyvnek...
Pár szót ezekről:
A mai világban - amikor igyekszünk egyre tudatosabban élni, kihasználni a rendelkezésünkre álló időt, megtalálni a boldogságunkat, nyitni az újdonságok felé, tudatosan a céljaink felé fordulni, megtörni a nekünk ártó beidegződéseinket, szokásainkat, változtatni a magunkban nem tetsző tulajdonságainkon - egyre több időt fordítunk arra, hogy megtudjuk, kik is vagyunk. Arra, hogy megismerjük magunkat, elhelyezzük magunkat a világunkban, a világban, a környezetünkben, vagy hogy találjunk magunknak egy egészen újat...
Önmagunk keresésére és megtalálására, fejlesztésére, kialakítására számos esetben választunk magunknak egy mentort, egy segítőt, egy támogatót, egy gyógyítót, egy követendő példát.
Akárkit választunk is, a saját dolgainkat csak mi tudjuk rendezni, az általunk leghitelesebbnek tartott módszerrel.
Az emlékkönyveknek egy másik változata, amikor például a szülő, a nagyszülő írja bele a könyvbe a gyermekkel, unokával kapcsolatos történeteket, eseményeket. Egy kedves vásárlónk mesélte, hogy a fiának a gyermekkorától vezetett naplókat a 40. születésnapjára adta oda és felbuzdulva azon, hogy azzal mekkora örömet szerzett, az unokája történeteinek vásárolt tőlünk könyvet.