Hangmasszázs
Peter Hess hangmasszázs terápiás tálakkal és gonggal


Mi is az a hangmasszázs

A Peter Hess által kifejlesztett és használt hangmasszázs a legelterjedtebb hangmasszázs Európában, mely eredeti keleti gyökerekhez nyúlik vissza, és melyet a terápia megalkotója mind a mai napig fejleszt, és csiszol, hogy minél tökéletesebb élményt nyújthassunk a vendégeinknek.

Peter Hess német mérnök távol-keleti utazásai során fedezte fel a hangokban rejlő elemi erőket. 1984-ben ezekre az ősi tapasztalatokra és tudásra alapozva kezdte kifejleszteni saját módszerét.
„1984-ben mentem Nepálba, mert érdekeltek az alternatív gyógymódok. Eközben világossá vált számomra, hogy a hangnak mekkora szerepe van a gyógyításban. A hanggal történő gyógyítás ősrégi, ezen a vidéken már ötezer éve alkalmazzák. Az összes hagyományos gyógyító használ hangot, pl. a sámánok, orákulumok, Phu-Bajdsha (a betegségelfújó), acsema (a boszorkány), vagy akár a buddhista meditációban is alkalmaznak hangokat, hogy például kikergessék a gonosz szellemeket a testből, hogy szabaddá váljanak. Ezek a gonosz szellemek teljesen valósak, itt Nyugaton ezek a stressz, munkahelyi túlterhelés, nyugtalanság, irigység, kapzsiság, féltékenység és ehhez hasonló dolgok lennének. A hang pedig egy csodálatos eszköz, mely segít minket megszabadulni ezektől, segít egyfajta transzszerű ellazult állapotba jutni. Ez az állapot csodálatos, mert ebben az állapotban képessé válunk az elengedésre: el tudjuk engedni a régi mintákat, el tudjuk engedni a betegségeket.” (forrás: Hangmasszázs Peter Hess módszerével DVD)


A Peter Hess hangmasszázson a vendég ruhában, kényelmesen elhelyezkedik a masszázságyon vagy a földön, a hangmasszőr pedig különféle hangtálakat helyez a testére, és ezeket hozza rezgésbe lágy ütésekkel. A rezgések a tálból koncentrikus körökben a testbe jutnak, ahol szétáramlanak, és elhatolnak egészen a sejtekig. Ahogy a vízbe dobott kő, úgy hullámzanak végig a rezgések a testen. A vendég ellazul, és ebben a relaxált állapotban a szervezete könnyebben megtalálja a helyes egyensúlyt, ami beindítja az öngyógyító folyamatokat, erősíti az immunrendszert és új, tiszta energiákkal tölti fel.
Peter Hess ma is folyamatosan tökéletesíti a hangtálakat és a módszereit, hogy mi, hangmasszőrök egyre hatékonyabban tudjunk segíteni vendégeinknek. A hivatásukat komolyan vevő hangmasszőrök pedig rendszeres továbbképzéseken vesznek részt a Radnai Zsuzsanna által vezetett magyarországi Peter Hess Akadémián, ami folyamatosan biztosítja szakmai felkészültségüket és fejlődésüket.





Peter Hess® hangmasszázs

Peter Hess német mérnök távol-keleti utazásai során fedezte fel a hangokban rejlő elemi erőket, ezekre az ősi tapasztalatokra és tudásra alapozva kezdte kifejleszteni saját módszerét. 

A Peter Hess® hangmasszázson a vendég ruhában, kényelmesen elhelyezkedik a masszázságyon vagy a földön, a hangmasszőr pedig különféle hangtálakat helyez a testére, és ezeket hozza rezgésbe lágy ütésekkel. A rezgések a tálból koncentrikus körökben a testbe jutnak, ahol szétáramlanak, és elhatolnak egészen a sejtekig.

Ahogy a vízbe dobott kő, úgy hullámzanak végig a rezgések a testen. A vendég ellazul, és ebben a relaxált állapotban a szervezete könnyebben megtalálja a helyes egyensúlyt, ami beindítja az öngyógyító folyamatokat, erősíti az immunrendszert és új, tiszta energiákkal tölti fel.


Milyen esetekben különösen hasznos a hangmasszázs?

  • Stresszoldásra
  • Magas vérnyomás normalizálására
  • Izomfájdalmak enyhítésére
  • Pszichés, mentális, fizikai fáradtságra
  • Alvási nehézségekre
  • Az öngyógyító folyamatok beindítására
  • A betegségek megelőzésére
  • Egészségmegőrzésre

Peter Hess

Egyéni

Az egyéni hangmasszázs során a tested és a lelked lenyugszik, a rezgések pedig közvetlenül a testedbe hatolva járják végig a szervezetedet, beindítva az öngyógyító folyamatokat, és felfrissítve az egész lényedet.

Páros

A páros hangmasszázs speciális lehetőség arra, hogy ketten (még jobban) összehangolódjatok.

Örömmel várunk párokat, szülőket a gyermekükkel, vagy éppen testvéreket!

A páros hangmasszázs célja - a kikapcsolódás, ellazulás, és az öngyógyító folyamatok beindítása mellett - a párok összehangolódása.

A rezgések ilyenkor nemcsak a tálak és közted, hanem a tálak, és kettőtök között is hatnak. A blokkok oldódnak, az egyének pedig egymásra hangolódnak.

Jöhetsz a pároddal, ha valamit szeretnétek rendbe hozni, megtisztítani, de akkor is, ha csak szeretnél egy különleges élményt szerezni, kedveskedni neki.

Jöhetsz a gyermekeddel (vagy éppen a szülőddel), hogyha szeretnétek újra összehangolódni, vagy csak egy boldog, önfeledt órát együtt tölteni.

De jöhetsz akár a testvéreddel, munkatársaddal is, vagy akivel szeretnél. A lényeg, hogy jól érezzétek magatokat, és hagyjátok, hogy a rezgések hassanak rátok!

Gyermekeknek

A gyermekek képesek még mindent sokkal intenzívebben megélni, így a hangtálak rezgései is sokkal jobban hatnak rájuk, és számos más módszerrel szemben nagy hatékonyságot képesek elérni úgy a lenyugvás, megnyugvás, mint a koncentráció fejlesztése terén.

Gyermekek számára speciális hangmasszázst tartok, mindig az adott gyermek korához, neméhez, lelkiállapotához igazítva.

A gyermekekre minden erősebben hat, így a rezgések is fokozottabban fejtik ki a hatásukat. Ezért gondosan figyelek arra, hogy ne kapjanak túl sokat, csak éppen annyit, hogy jól érezzék magukat, és örömmel várják a következő hangolódást, kikapcsolódást, játékot a hangtálakkal.

A fokozatosság elvét követve hosszú távon jó eredményeket érhetünk el a gyermekekkel a tanulási nehézségek leküzdése, a magatartás-problémák enyhítése, az egészség helyreállításának elősegítése terén.

A gyermekeknél mindig rövidebb hangmasszázzsal kezdünk, amely az első alkalmakkor 15-20 perc, és az egyénhez igazodva szoktuk ezt felvinni szépen fokozatosan 30-35 percre.



Speciális alkalomra

Legjobb szándékunkkal és tudásunkkal segítünk neked vagy nektek különleges helyzetek megoldásában, megélésében is. Évforduló, születésnap, eljegyzés. Elengedés, gyászfeldolgozás. Koncentráció fejlesztése.

Hasznos információk

A Peter Hess® hangmasszázs egy olyan holisztikus módszer, mely a testhez, a szellemhez és a lélekhez egyaránt szól.
A hangmasszázs menetéről tudni érdemes, hogy maga a masszázs 40 perces - melyet 10-10 perc beszélgetés előz meg, és zár le. Az első alkalommal a megelőző beszélgetés hosszabb, hiszen a javallatokat-ellenjavallatokat is végigbeszéljük.
Általánosságban elmondható, hogy a hangmasszázs különösen ajánlott:
  • a mindennapi stressz okozta feszültségek, energiablokkok oldására,
  • a stressz okozta magas vérnyomás normalizálására,
  • a stressz okozta izomfájdalmak, izomgörcsök, fejfájás enyhítésére, megszüntetésére,
  • a pszichés, mentális, fizikai fáradtság esetén,
  • alvási nehézségek esetén,
  • koncentrációs zavarok leküzdésére,
  • a szervezet öngyógyító folyamatainak beindítására,
  • betegségek megelőzésére, egészségmegőrzésre.

Hangsúlyozottan ellenjavallt a hangmasszázs:
  • szívritmusproblémák (pl. pacemaker) esetén,
  • epilepszia esetén,
  • diagnosztizált daganatos megbetegedések esetén,
  • alkoholos befolyásoltság vagy tudatmódosító szer hatása alatt,
  • akut, lázas, gyulladásos állapotban,
  • fertőző betegség esetén,
  • a várandósság első három hónapjában.


A Peter Hess® hangmasszázson a vendég ruhában, kényelmesen elhelyezkedik a masszázságyon vagy a földön, a hangmasszőr pedig különféle hangtálakat helyez a testére, és ezeket hozza rezgésbe lágy ütésekkel.
Minden esetben kérjük, hogy a vendég ruházata ne legyen fémmel díszített, továbbá, hogy a hangmasszázs során ne viseljen ékszert (övet)!
Annak érdekében, hogy a hangmasszázs ki tudja fejteni jótékony hatását, mindenképpen javasolt utána sok folyadékot fogyasztani (lehetőség szerint vizet, ásványvizet), illetve némi időt pihenésre fordítani.



Árak

Egyéni hangmasszázs:

  • 10'000 Ft/alkalom
  • 75'000 Ft/10 alkalmas bérlet
  • 40'000 Ft/5 alkalmas bérlet


Páros hangmasszázs:

  • 8000 Ft/fő/alkalom


Hangmasszázs gyermekeknek:

  • 6000 Ft/alkalom
  • 50'000 Ft/10 alkalmas bérlet gyermekeknek


A bérletek a megvásárlástól számított 20 hétig érvényesek.

Vélemények

Vendégeink írták rólunk

Nyugalom áradt szét bennem

Fenntartással próbáltam ki először a hangmasszázst, hiszen korábban nem hallottam róla. Az első alkalommal régóta nem tapasztalt nyugalom áradt szét bennem és el is aludtam a masszázs során. Pár alkalom után egyértelművé vált, hogy nagyon jótékonyan hat mind a lelki-, mind a testi blokkjaimra, mert a korábbi stresszes állapotom lényegesen javult.Nagyon örülök, hogy "találkoztam" ezzel a módszerrel, mert nagyon rossz idegállapotban voltam és most 7 kezelés után összehasonlíthatatlanul jobban érzem magam a korábbiakhoz képest.

Balázst mindenkinek csak ajánlani tudom, mert nagyon figyelmes, udvarias, teljes odaadással csinálja a hangmasszázst, a hozzáállásán érezni, hogy nagyon fontos számára, hogy segíteni tudjon a hozzá forduló vendégein, hogy azok jól érezzék magukat a masszázs során és azt követően is.

Ljuba


Elterelte a gondolataimat

Többféle masszáson voltam már, de eddig nem igazán érték el nálam a "kívánt" hatást. Egészen mostanáig. A hangmasszás alatt nem csak megnyugodtam, de majdnem el is aludtam, :) A zene, a környezett, a hangtálakból jövő dallam elterelte a gondolataimat a melóról és az egyéb stresszforrásokról, így hosszú idő után végre megnyughattam és pihenhettem. Nagyon köszönöm és nem fenyegetésként, de mindenképpen visszatérek!

Piros

Magamra fordított idő

Már régebben hallottam róla, de csak most, Balázs "vezényletében" részesültem először ilyen típusú kezelésben/terápiában. Nagyon megnyugtató, relaxáló és egyben gondolatébresztő is! A hangok rezgése, teltsége különböző "ajtókat" nyitottak és tisztítottak, illetve a kevésbé telt, lágyabb hangok nagyon kellemes relaxációt értek el nálam. Azt gondolom, hogy az embereknek hetente legalább egyszer 1-2 órát "önön magukra" kellene fordítani; akár ebben a formában!
Köszönöm Balázs!

Andrea


Teljesen új élmény

Teljesen új élmény volt!
Egészen másról szóló mint egy klasszikus masszázs. Testi lelki kikapcsolódás. Csak ajánlani tudom.

Anna

Lágy, dallamos hangok

Nagyon tetszett az egész, imádtam ezeket a lágy dallamos hangokat . Bátran ajánlom mindenkinek!

Zsanett

Minőségi törődés

Az én élményem a következő: az elmém kikapcsolt, a tudatom egy magasabb dimenzióban bekapcsolt, és csak élvezte a létet; míg a testem sejtjei mind a csodás rezgésekre ráhangolódva örvendeztek. Az utazás végén kiteljesedett a nyugalom, az egyensúly érzése. A test és a szellem is érdemel ennyi és ilyen minőségi törődést időről időre.

Noémi


Nagyon jól éreztem magam

Nagyon jól éreztem magam. Bátran ajánlom mindenkinek!

László

Varázslatos élmény

Nagy várakozással készültem az első hangmasszázsra - mint hivatalos masszázsrajongó.
Teljesen elvarázsolt, hiszen az első alkalmak a mérhetetlen nyugalomról, kikapcsolódásról és a csodás hangokról szóltak számomra. Többször mélyen elaludtam a hangmasszázs alatt és felfrissülve ébredtem - némi csalódottsággal, hogy "máris vége?"...
Elmondhatatlanul sokat jelentenek ezek az alkalmak - melyeket mindig rajongva várok, hiszen a pihenésről, a korábbi lelki-testi blokkok /feszültségek oldásáról szólnak (ez utóbbi inkább az alkalmak közt éreztetik leginkább hatásukat).
A csillogó hangtálak lelkemre/személyemre gyakorolt "csodás" hatásához nagyban hozzájárul az, ahogyan Balázs "együttműködik" a tálakkal, a kiegészítő hangszerekkel - mintha egyfajta szimbiózisban lennének, kiegészítenék egymást.
Számomra varázslatos élmény, ahogyan látom, hogy Balázs milyen szeretetteljes odafigyeléssel bánik a vendégeivel és a tálaival.

Elvira