Gondolatok karácsony környékén

Fehérvári Elvira írása


Mi nők előszeretettel okoljuk elődeinket, miszerint az életünk legkülönbözőbb aspektusaiban előforduló, megjelenő problémákért, nehézségekért, következményekért, okozatokért ők a felelősek...

Akármennyire is haladok előre az egyedfejlődésemben ettől a dologtól én sem tudok elszakadni.
Szent meggyőződésemmé vált, hogy Édesanyám a hibás abban, hogy szeretek utazni - hiszen Ő nyitotta meg számomra a világot, minden értelemben. Egyértelműen Ő a hibás abban, hogy imádok olvasni, hiszen a példáját követem... Aztán van egy csomó minden ehhez hasonló dolog más is, de ami egyértelműen az Ő hibája: a karácsonyhoz való viszonyulásom.

Akik közelebbről ismernek, és advent időszakában (meg utána egy hónapig...) meglátogatnak, azok nagyon jól tudják ezirányú elköteleződésemet, ismerik a rajongásomat, elborulásomat... Igen, nekem advent első vasárnapján legyen adventi koszorú az asztalon, legyen feldíszítve a lakás, legyenek fent a fények, ha lehet legyen forró csoki és fahéj-narancs illat, és különben is...
Minden ragyog, minden fénylik, a lelkemben lévő öröm, szeretet, ekkor kifele manifesztálódik egy olyan atmoszférát létrehozva, ahol minden csoda. Ez az évnek az az időszaka, amikor teljesen indokoltan és legálisan varázsolhatom a környezetemet mesevilággá, tündérországgá, manólakká, bármivé.

És ugyebár “eeeeezért Anyu a hibás”.
Kérdem én - mintegy költői jelleggel és egyben védőbeszédként is -, hogy ne legyek Karácsony fanatikus, amikor, ha visszaemlékszem, mindig az van bennem, hogy állok a hatalmas fa előtt, ami csillog-villog, ragyognak a díszek, csodálatos fekete- vagy ezüstfenyő illat lengi be a szobát, én kicsi vagyok, és a plafonig ér az a megfoghatatlan és mégis kézzel fogható csoda?! A mindenféle alakú és színű csodás díszek önmagukban is lenyűgözőek: kis ház, hópihe, nyuszi, kis motor, bohóc, toboz, esőcsepp, jégcsap, krokodil, gömb, csillag, mackó, pingvin, manó, dió, gyertya...
A díszeken tükröződnek a fények, a díszek, a szoba, az ezüst szálakon és színes fémes boákon játszó csillanások, mint a tündérpor, elvarázsolnak, minden tele van egy másik csodavilág ígéretével, ami most itt van. Itt, ahol minden olyan különleges, ahol minden olyan más, ahol nyugalom van, valami rejtélyes izgatottság, várakozás, fények, csillanások, csillagszóró szikrák, gyertyaláng, bódítóbbnál-bódítóbb illatok. A fa alatt szépségesen becsomagolt ajándékok, amiken különlegesen tükröződnek a fényfüzérek fényei, melyek tartalma - még ha tudjuk is, mi van benne - átitatódik az atmoszférával.
És ami az egészen a korona, miközben mindennek az alapja: a mérhetetlen szeretet.  Az, amely magába ölel, átkarol, átitat, és fogva tart.



Számomra ez AZ ÜNNEP.
Mióta felnőttem (ezt minden egyéb tapasztalat ellenére próbálja meg minden barátnőm hangos röhögés nélkül tényként kezelni legalább rövid időre), fokozottabban figyelek ennek az időszaknak a védelmére, hogy ez idő alatt vissza tudjam csempészni az életünkbe ugyanazt a csodát, amit gyermekkoromban Anyuci mindig belecsempészett az enyémbe. (Ezer köszönet és hála ezért - is -, Anyukám!!!!!!)

Ezt az érzést szeretem odaadni, megadni a Szeretteimnek, a Családomnak, a Barátaimnak, akik ebben az időszakban meglátogatnak, hogy magukkal tudjanak vinni ebből a hangulatból, hogy tudjanak töltekezni ebből az érzésből.

És ugyanezt az érzést igyekszünk - lényegesen visszafogottabban - becsempészni a Sárkánykuckóba is, hogy aki volt nálunk, az szeretettel és élményben gazdagon távozzon, majd térjen vissza hozzánk.


A közhelyeken felülemelkedve kívánok minden Kedves Olvasónknak és Családjuknak áldott, békés, szeretettel teli Karácsonyi Ünnepeket!
Kívánom, hogy mindenkinek legyen, akit megölel, akit szeret, és aki visszaöleli, és szereti őt! Kívánom, hogy legyen ez az időszak csodákkal tele, vegyük is észre a csodákat és őrizzük meg a lelkünkben ezeket!