Hangok szárnyán

Fehérvári Elvira írása

Hamarosan újranyit a Sárkánykuckó. Tudom, hogy ez a napi rutinban élőknek valójában nem sokat jelent, de nekünk... Nekünk nagyon sok mindent.

Sikerült, megcsináltuk.

Azt gondolom, hogy ezt a fellélegző érzést viszont nagyon sokan megélték már, így tudják, hogy mekkora jelentőséggel bír. Évekkel ezelőtt megálmodta egy család, hogy felújításokba kezd. Ennek egyik felét sikerült is kivitelezni, a másik felét azonban nem. A felújított rész viszont egy egészen másik dimenzióra nyitott ajtót. Beköltözött a Sárkánykuckó a falak közé, otthonra leltek az éteri és szférikus hangok, a nyugalom és a harmónia szigete öltött testet a falak között.

Emellett azonban a felújítandó másik rész erőteljes kontrasztot képviselt.

Aztán eljött az idő, a várva várt idő, és megszületett a döntés: a Sárkánykuckót átmenetileg be kell zárnunk, hogy mielőbb újra megnyithassa kapuját a feltöltődésre vágyók előtt. Mint minden felújítás, ez is késedelmesen kezdődött és igen elhúzódott, miközben a Könyvműhely viszont nagyon is aktívan működött... Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy nagyon elfáradtunk. Az utolsó simítások viszont újabb lökést adnak, hiszen tudjuk, hogy minden szebb és jobb lesz most.

Erre az igen-igen aktív (mondhatjuk halálosan fárasztó) időszakra esett a születésnapom. A Család úgy döntött, hogy egy nagyon-nagyon speciális “én-idővel” ajándékoz meg (így, hogy már nem vagyok tripla-x...). Ismernek és tudják, hogy hajlamos vagyok az én-időt feláldozni a nagyobb jó érdekében, ezért galád módon lejárati időhöz kötött ajándékutalványokat kaptam kozmetikába, halpedikűrre, masszázsra... A fantasztikus és különleges élmények végre elkezdtek valamit tudatosítani, csak akkor még nem tudtam, mit.

Az elmúlt hetek kőkemény stresszes helyzetei, idegbajai a csodálatos időjárással karöltve „kissé” igénybe vettek minden szempontból. Az egyik komolyabb fizikai tünetem az volt, hogy a mellkasom napokon át igencsak fájt... Az egyik nap éppen befutottam a Sárkánykuckóba, hogy tovább tevékenykedjek, amikor hirtelen ránéztem a nagy gongra (persze egy önálló állványon álló 70 cm átmérőjű “gongocska” meglehetősen feltűnő jelenség), a körülötte álló hangtálakra... Szembehelyezkedtem a gonggal, és az egyik ütővel megszólaltattam. Hónapok óta nem adtam át magam ezeknek a csodálatos hangoknak. Éreztem, ahogy a hangok, a rezgések, szinte sejtszintig hatolnak és átrezegtetik a testem... A mellkasomat addig feszítő fájdalom elkezdett enyhülni... Automatikusan nyúltam a koshik felé. Még szóltak a csodás éteri hangok, amikor a kis gongból a bálnaütő segítségével előcsalt szférikus hangok elkezdték betölteni a Sárkánykuckót. Ekkor éreztem, hogy újra lélegzem, azt, hogy a sok-sok héten át felgyülemlett stressz elengedi a mellkasomat...

Szeretem ezeket a hangszereket, szeretem a hangjukat, a rezgésüket, azt az élményt, amit minden egyes alkalommal nyújtanak. Szeretem ezt a világot. És elmondhatatlanul szeretem, ahogyan Balázs belehelyezkedik ebbe a világba, és messze repít térben és időben a hangok szárnyán.

Szeretem a Sárkánykuckót, szeretem, amikor a Balázs által életre keltett hangszerek átveszik benne az uralmat. Az egy egészen másik világ.

És most ismételten megnyílt az ajtaja.